Svédország – Magyarország 6:2 (3:0)

Stockholmi stadion – 18.000 néző. – Biró: S. Hansen (Dánia).

Svédország: Lindberg – Alfredson, Krook – Helgesson, Friberg, Klingström – Wenzel, Rydell, Kaufeld, Johanson, Kock,
Magyarország: Biri – Fogl II, Fogl III – Pesovnik, Kléber, Nadler – Rémay III, Takács, Orth, Winkler, Jeny.

Fél háromkor már 14-15.000 főnyi közönség gyűlt össze a pályán. A marathoni kapu felett a magyar trikolort lengette a szél. A nagy tribün fölé a bíró tiszteletére a dán lobogót húzták fel, a pálya, pedig köröskörül svéd zászlókkal volt díszítve.

Az egyik páholyban Török Béla magyar diplomáciai ügyvivő is helyet foglalt. A mérkőzés kezdete előtt a stadion zsúfolásig megtelt: 18.000 néző volt jelen, több mint a svéd-osztrák válogatott mérkőzésen.

A magyar csapat fél háromkor automobilokon érkezett meg. A játékosok már otthon dresszbe öltöztek, úgy hogy a pályára érve csak kabátjukat kellett levetniük.

Három óra öt perckor lépett a magyar csapat a pályára. A svéd közönség óriási éljenzéssel fogadta. A pályán a zene a magyar Himnuszt játszotta, a közönség feláll és a játékosok vigyázz állásban hallgatják végig a külföldön ritkán tapasztalt tudással előadott Himnuszt.

Utána a zenekar a svéd himnuszt játszotta, melyet a közönség hatalmas tapssal üdvözölt. Friberg és Fogl II sorsolnak és megkezdődik a játék.

A magyar csapat kezd. Orth Jenyhez passzol, Jeny lő, Lindberg azonban fogja a labdát- Kiadása Johansonhoz kerül, aki Kochhoz passzol, ennek beadásából Johanson a kapu mellé lő.

Friberg a második percben handset vét. A szabadrúgást Fogl II rúgja, de a labdát Alfredsson szereli. A labda Kockhoz kerül, aki kapura lő, de Biri a labdát elfogja. Kiadása Orthhoz kerül, aki kiugrik, de a svéd hátvédek szerelik és hazajátszanak.

Az 5. p.-ben Hadler faultolja Wenzelt, a szabadrúgást Johanson lövi, Biri közben kifut és a labda mellette a gólba megy. (1:0)

A 14. percben Orth Winklerrel szép támadást vezet, amely azonban Takács offszeidján megakad. Később Orth gyenge lövését Lindberg könnyen védi.

Kaufeldt Johanson beadásából passzol, aki a labdát gyengén kapura gurítja. Majd a 16. percben újból Kock-Rydell-Wenzel és Kaufeldt vezet veszélyes támadást a magyar kapu ellen, azonban Kaufeldt a kapu mellé fejel.

A 20. percbe a svéd jobbszárny erélyes akcióba kezd, Rydell átjátssza magát a fedezetsoron és a 16-os vonalról váratlan fordulattal a magyar kapu jobb sarkába gyönyörű gólt lő. (2:0). Biri megdermedve nézi a lövést és meg sem próbálja azt védeni.

Az újrakezdésnél Rydell kapja újra a labdát és Wenzel elé adja, ennek lövését Biri kiejti, majd újra elkapja. A kirúgással Jeny megszökik, de faultolják, a szabadrúgás nem hoz eredményt.

A 28. percben a svédek ellentámadásba mennek. A magyar fedezetsor kapkodó, fejvesztett játékával nem tudja megakadályozni a svéd csatársor áttörését, Johanson kicselezi a védelmet és a svédek harmadik gólját lövi. (3:0.)

Takács és Orth szép összjátékkal nyomulnak előre, azonban Alfredsson szereli őket. Fogl III. erős rúgása a kapu fölött röpül el. A 43. percben Kock kiugrik, de Pesovnik szereli.

Jeny szép támadást vezet ezután. A labda Takácshoz kerül, aki Orthot szökteti, szép lövése azonban emberben akad meg. A svédek most ellentámadással felelnek, és Johanson-Kaufeldt-Rydell vezetnek nagyszabású akciót a magyar kapu ellen. Rydell a végén kiugrik, de lövése Biri lábáról szerencsésen a mezőnybe pattan. Az utolsó percekben újra Johanson fogja el a labdát. Lövését Biri fogja.


Helycsere után Kaufeldt vezet támadást, de Kléber taccsra szereli. A magyar csapat most már megembereli magát és egymásután teremti a veszélyes gólhelyzeteket a svéd kapu előtt. A harmadik percben Takács-Orth-Jeny összjátéka a bíró megakasztja.

Az 5. percben újabb magyar támadás következik, Jeny-Orth-Takács gyönyörű összjátékkal törik át a svéd védelmet, de a labda a lövés pillanatában lecsúszik Jeny lábáról.

Ezután újra a svédek támadnak. A 6. percben Wenzel kényelmesen átmegy Nádleren, gyönyörű leadását Johanson kapásból egészen váratlanul a kapuba lövi (4:0) Biri későn vetette magát. A gólt zúgó taps fogadja.

Most végre feleszmél a magyar csapat és elkeseredett támadást indít a svéd kapu ellen. A 7. percben Orth szökteti Rémayt, aki kiugrasztja Takácsot. Takács áttöri a svéd védelmet, lerázza magáról a bekkeket, és a magyarok első gólját lövi. (4:1)

Újrakezdés után Pesovnik Johansont taccsra szereli, míg Wenzel és Nádler párharcából Wenzel kerül ki győztesen, Kaufeldthez passzol, aki a tizedik percben a kapu fölé lövi a labdát. Rémay rossz beadását a svéd fedezetek fogják, majd a labda Jenyhez kerül, akinek nagyszerű beadása gólhelyzetben találja Takácsot. A bíró azonban újra tévesen offszájdot ítél.

Ismét svéd támadás következik. Kaufeldt lövésénél Biri újból elcsúszik és csak nagy nehezen tudja kornerre menteni a labdát. Kock a kornert kapu fölé lövi s a kiugrásnál a svédek taccsra szerelnek. A 24. percben Orth szökteti Rémayt, akiknek összjátékából Takács nagyszerű gólt lő. (4:2).

A gól lelket önt a magyar csapatba. Rövid ideig egymást érik a magyar támadások, amikor azonban ezek sikertelenül végződnek a svéd védelemmel szemben, újból csüggedés fogja el a mieinket. Orthot taccsra szerelik, majd a következő támadásnál hasonló sorsra jut Winkler is.

A magyarok folytonosan meg-meg újuló támadása nem képes további eredményt felmutatni s a svédek újra frissebbek lesznek. A 27. percben Rydelt vezet támadást és lövését az idegen Biri újra kiejti. Csak véletlen szerencse folytán kerül a labda kornerre.

gyorsabb, az elfogott labdával Birit megkerüli, azonban szerencsére az üres kapu mellé lő. A 33. percben Kléber Takácsot kitűnő gólhelyzetbe hozza, a bíró azonban offszájd címén megakasztja a magyar támadást. A szabadrúgásból Wenzel lefut, beadását Kaufeldt fejeli és Biri három lépésről nagyon szépen kornerre menti a nehéz labdát.

A 36. percben Wenzel kornerét újból Kaufeldt fejeli, most Nadler ment, de gyenge labdája Rydelthez kerül, akinek lövését Biri ismét kiejti és Rydelt a labdát a 36. percben menthetetlenül a kapuba tolja. (5:2).

Biri most már rendkivül ideges és csaknem minden labdát kiejt a kezéből a védésben is bizonytalan és többször csak nagy szerencsével tudja a labdát elfogni.

A lefutó Johansont Fogl II. szereli, majd újabb svéd támadást kornerre szerel. Kléber kifejeli a kornert, a 40. percben a labda Kockhoz kerül, aki lefut és gyönyörű beadását Wenzel Kaufeldthez emeli, aki a labdát gólba fejeli. (6:2)

A magyar csapat most már természetesen mindjobban ellankad. A védelem bizonytalan, a haldsor fejvesztett, a csatársor erélytelen, valóságos letargia vesz erőt az összes játékosokon és fásultan törődnek bele a változhatatlanba.

Fogl III. a 41. percben veszélyes svéd támadást szerel le. A 43. percben Johanson indít akciót a magyar kapu ellen; lövését Biri kornerre védi. A 45. percben gólhelyzete van a magyar csapatnak, de Rémay nagyszerű centerét Winkler gyengén lövi. Egy utolsó svéd támadással véget ér a szerencsétlen nyolcadik svéd-magyar mérkőzés.