Ibykus darvai

Öt esztendő óta kisért itt Somogyi és Bacsó véres árnya. A fölkoncolt, kirabolt, megcsufolt holttesteknek nincs maradásuk a temetőben, fölkelnek sirjukból és hazajárnak, mint a görög sorstragédiák kisértetei. Most a pünkösdi Budapest fölött libegnek, két felhőóriás a bucsuzó nap biborában.

Miért nem nyugszanak meg a porhanyós magyar földben, milyen irtózatos erő döngeti a koporsójuk födelét, hogy az érclemezt semmi égi vagy földi hatalom többé rájuk nem szögezheti? Mi a titka e sebeket szaggató, fátylakat tépő, elmult irtózatokat fölkavaró kisértetjárásnak? A válasz egyszerü, minden tisztességes polgár megérti. Két ártatlan embert gazul legyilkoltak és kiraboltak, a rablógyilkosok pedig nem vették el méltó büntetésüket. Nem a tömlöcben rágja lelküket a büntudat furiája, nem a Molnár-Tóthok akasztófájáról hirdetik az erkölcsi törvények örökkévalóságát.

Ibykus darvai ezért sötétitik el a magyar firmamentumot, ezért fülledt a juniusi nyár, mintha heptikás boszorkányok fütenék. A bün elsősorban azoké, akik tudatosan vagy tudattalanul öt évig halasztgatták ennek a hitvány rablógyilkosságnak a kitisztázását, amig a gonosz pletykák és hihetetlen látszatok még monstruózusabbá növelték a büntett arányait. A bün másodsorban mindnyájunké, mert nem tudtuk elég eréllyel, elszántsággal és önföláldozással a gyilkosok bilincsbeverését követelni.

Nem irtuk, nem kiáltottuk, nem jajveszékeltük elégszer, hogy a Somogyi-Bacsó-ügy tisztázása nem politika, nem ellenzéki taktika, nem legitimista és nem köztársasági, nem világnézeti érdek, hanem a porba sujtott magyar nemzet becsületének a kérdése. Átkozott, aki ebbe az ügybe ma a politika, az önös célok, nemtelen gyülöletek mérgét keveri, akit más szenvedély vezet, mint a legszentebb krisztusi passio: az igazság keresése, az erkölcsi világrend már-már üszkös sebeinek beheggesztése.

Erre fogjunk össze mindannyian, akikben él a magyar becsület, a mult imádata és a jövő olthatatlan reménye. Mindenkivel együtt, aki csak az igazságot keresi és mindenki ellen, aki azt hiszi, hogy az igazság elporlad, ha koporsóba zárják. Elporlad? Ki az a dőre, aki elhiszi? Az igazság a jó isten hüs keze az emberiség sápadt és verejtékező homlokán; az igazság az a balzsam, amely föltámasztja a halottakat. Ime, a legyilkolt két hirlapiró romlandó testével sem bir az enyészet, amig a pusztulásuk bosszulatlan marad. Ezt a meggyözödésünket harangozzuk évek óta e hasábokon.

Nem hiszünk Beniczky Ödön vallomásának számos részletében. Nem is a mi tisztünk, hogy cáfoljunk vagy bizonyitsunk. Ez a tanuk, a rendőrök, a birák és ügyészek föladata. De azt érezzük, hogy a Somogyi-Bacsó-ügy fölött napirendre térni többé nem lehet.