A csillagos ég ismerete

A csillagászat, amely egyike a komplikáltabb tudományágaknak – nagy becsületben áll az amerikaiak előtt. Kitünően felszerelt, hatalmas obszervatóriumok állanak a vizsgálódó tudósok rendelkezésére.

A csikágói tudományos akadémia most szerencsés ötlettel egy olyan új módszert állapított meg, amellyel az égboltozat ismeretének egyébként elvont tudománya a tömeg számára is hozzáférhetővé és könnyen érthetővé válik.

A csillagos égről új, hatalmas térképet készíttetett, amelyet egy 5 m. sugarú, hatalmas gömb belső boltozatára feszítették ki. A csillagok helyzetét a sötétkék égbolton ezernyi miniatűr villanylámpa jelzi. Az egész hatalmas gömb a csillagos ég mozgásával megegyező irányú lassú forgásban van ugy, hogy a gömb belsejében egy alkalmas dobogón ülő tanár és tanítványok szemei előtt fokozatosan elvonul az egész égboltozat képe.

Az ilyen szemléltető oktatás hasonlíthatatlanul célszerűbb és sokkal könnyebben érthető, mint a sima térképről való tanítás régi merev rendszere. Az új oktatási módtól igen szép eredményeket várnak a szakértők és most egyelőre kisérletképpen csak a kereskedelmi tengerészet tisztjelöltjeinél kísérleteznek vele.

Siker esetén egész csomó hasonló óriási csillagászati tanszert, állítanak fel Amerika egyéb városaiban is. A csillagos ég ilyen fajta plasztikus térképe egész új irányt szab az asztronomia oktatásának.

Sajnos, hogy Magyarországon az oly annyira nyomasztó gazdasági viszonyokra és az új tanszer igen jelentékeny előállítási költségeire való tekintettel, egyelőre gondolni sem lehet arra, hogy az amerikai szellem ez új vívmányát szintén kipróbáljuk és gyakorlatilag alkalmazzuk.

Pedig bizonyos, hogy a magyar géniusz nem egy uj felfedezővel ajándékozná meg a világot, ha módunkban állna, hogy a legmodernebb tanítóeszközöket használjuk fel az oktatásban.