A hónap rövidhíreiből

Kiépítik Szabolcsmegye útjait

Szabolcsvármegye területén harmincöt kilométernyi közutat építettek, amelynek Tiszarök és Tiszadob közötti szakasza tizenötkilométer hosszú. Az útépítés további programmjába felvették a megye úthálózatának teljes kiépítését, amelyre huszonöt évre szóló tizenegy százalékos külföldi kölcsönt vesz fel a vármegye. E kölcsön segítségével még négyszáz kilométer hosszú út építését tervezik és ezzel Szabolcs vármegye közúti hálózata ezerkétszáz kilométert fog kitenni.

 

Csökkent a kisipari hitel kamata

A pénzügyminiszter a kisipari hitel kamatlábát 1925 november 1-től kezdődő érvénnyel 14%-ban állapította meg. E rendelet szerint a kisipari hitel kamatlába két és fél százalékkal csökkent. Ugyancsak itt említjük meg, hogy egy nagyobb keretű hitelakció engedélyezése tárgyában tárgyalások folynak, melyek azonban eddig még eredményre nem vezettek.


Az első mestervizsgálatok a kéményseprőiparban

Az új ipartörvény értelmében 1923 november 1-től csak azok az iparigazolványt nyert iparosok használhatják cimüket, nyomtatványaikon a „Mester” jelzőt, akik az 1922: XII. tc. 26. szakaszában körülírt mestervizsgálatot sikerrel kiállották s erről oklevelet nyertek. A kéményseprő iparban a mult hónapban tartották meg az első mestervizsgálatot s azon Végh János kéményseprőmester Szövetségünk alelnökének fiai, Végh János Gusztáv és Végh Károly tettek tanuságot kiváló képességeikről s nyerték el a mesterlevelet. A bátor kezdeményezőknek szívből gratulálunk.


A forgalmiadóátalányok meghosszabítása

Ismeretes, hogy a kisiparosok részére a mult évben behozott forgalmiadóátalányozást 1925. évi július 1-től 1925. évi december hó 31-ig terjedő időre ejtették meg. Most értesültünk a pénzügyminiszter azon rendeletéről, amelyben a mult évben megejtett átalányozásokat ez évre is kiterjesztette.


Kitüntetett gazdasági cseléd

Pálffy Anna grófnő pestmegyei uri gazdaságában Oláh István mint gazdasági cseléd és arató több mint harminc éven át hűségesen szolgált. A földmívelésügyi miniszter ezért oklevéllel tüntette ki. Az oklevelet és a pénzjutalmat, amit a munkaadó is bőségesen megtoldott, képviselőtestületi ülésben a lakosság részvétele mellett Meskó Rudolf gyömrői járási főszolgabíró buzdító beszéd kíséretében adta át. A megjutalmazott cseléd meghatottan mondott köszönetet a kitüntetésért.