Evezés Európa-bajnoksága

A Pannónia négyese nagyszerű finis után az olaszok mögött egy és negyed hosszal második lett az Európa-bajnokságban.

A nyolcas, a noncox-négyes és a két pair-oár bajnokságot Svájc nyerte, a szkiff-bajnokságot Hollandia, a dubló-bajnokságot Franciaország.

Barátságtalan, szürke, ólmos felhők lógnak az égen. A Hradsin felől kellemetlen hideg szél borzolja a Moldva piszkosan sárga, megdagadt vizét. Kutyának való idő. A partokon azonban ember-ember hátán tolong, vannak legalább húszezren.

Ha most esik is, majd eláll – gondolják. S híven kitartanak. A tribünök hasonló képet mutatnak. Miniszterek, képviselők, tábornokok, idegen államok képviselői mind ott voltak. De nem is bánták meg. Olyan küzdelemnek voltak szemtanúi, amelyek megérték a kis megázást.

A nap hősei a svájciak voltak, akik a hét bajnokság közül négyet vittek haza. Igaz úgy jöttek, hogy valamennyit meg fogják nyerni. Legfájdalmasabban a dublóban érte őket a vereség, ahol szinte verhetetlennek tartották magukat.

A hollandusok, az olaszok és a franciák egy-egy bajnoksággal voltak kénytelenek beérni. Minket, magyarokat a vasárnapi döntőben a Pannonia négyes képviselt s tegyük hozzá becsülettel.

A Pannonia az előző napi idejüknél jobbat kievezve, heves küzdelem után szenvedtek az olaszoktól vereséget, maguk mögött hagyták azonban az idén oly nagyszerűen szerepelt svájci csapatot három hosszal.

A verseny részletes eredménye
:
Kormányos négyes: Bajnok: Olaszország 6 p. 17,4 mp. 2. Magyarország 6 p. 21 hattized mp. 3. Svájc 6 p. 28 mp. 4. Belgium 6 p. 30 mp.

A starttól az olaszok ugranak el legjobban, a magyar és belga négyesek előtt. Ötszáz méternél azonban a belgák és magyarok már megfogták a vezető négyest. Egy ideig egymás mellett küzdenek, ezer méternél azonban az olaszok háromnegyed hossz előnyre tesznek szert, az őket üldöző magyar, belga és svájci csapatok előtt.

A finisben Olaszország egy és egynegyed hosszra növelve növeli az előnyét és elsőnek evez át a célon a magyar csapat előtt, amelyet három hosszal hátrább a svájci négyes követ. Belgium negyedik.