Magyarország 1925. évi teniszbajnokságai

Kehrling könnyűszerrel megvédte bajnokságát

Az elődöntőben az osztrák Brick ellen walkoverben győzött, a döntőben a szász bajnokot, Bergmant megsemmisítő fölénnyel verte meg. – A férfi-páros bajnokság a Bergman-Rodzianko-pár révén az idén is külföldre vándorolt. – Friedlebenné lett a női bajnok és Kehrlinggel megnyerte a vegyespáros bajnokságot is.

A magyar teniszbajnokságok a keddi versenynapon befejezést nyertek és végeredményben a legtöbb versenyszámban, legalább részben, a külföldi vendég versenyzők diadalát hozták. A tavalyi bajnoki eredményekhez hasonlóan ezidén is csupán Kehrling Béla volt képes férfiegyes bajnokságát megvédeni, míg a többi versenyszámokban vagy a külföldi versenyző, vagy pedig külföldi versenyzővel kombinált együttes győzött.

A férfiegyes bajnokság végjátékaiba a mieink közül, mint már jeleztük, Kehrlingen kívül csak Pétery Jenő dr. jutott az elődöntő vonaláig, ahol azonban, a formájában mutatkozott hirtelen visszaesés folytán, már nem volt képes előbbre jutni. Az utolsó fordulóban az orosz Rodziankó-tól két szettben 6:4, 6:4 arányban kikapott.

A másik regiszterből Hegyessy-nek kellett volna meccselnie Kehrling ellen, a kilátástalan küzdelem elől azonban visszavonult, úgyhogy bajnokunk walkoverbe ment át az elődöntőbe. Brick, Ausztria bajnoka jutott el idáig a Kehrling oldaláról és skreccseltette magát…(Állítólag már hétfőn sürgős dolga akadt Bécsben.) Kehrling Béla tehát szinte küzdelem nélkül ment át az országos bajnokság döntőjébe.

Bergman és Rodzianko, ez a fenomenális orosz játékos került szembe az alsó part indulói közül az elődöntőben. Két szettben lejátszott 30 games, izgalmas és magas nívójú küzdelem után a nagyobb állóképességű Bergman szerzi meg a győzelmet (10:8, 7:5), de az orosz sampion egészen a meccs utolsó gamejéig nyílttá tudta tenni a küzdelem kimenetelét.

A döntőben Kehrling elegáns könnyedséggel végez Bergmannal, két szettben teljesen letöri, nagyszerű szörvicei, megsemmisítő smashei és finom plaszirozásai a második szett után a verseny feladására késztetik a szász bajnokot. Score: 6:3, (6:3) w. o. Kehrling javára.

A férfi egyes bajnokságot tehát megnyertük, de elveszett a férfi-páros. A döntőben az első két szettet, 6:4, 7:5 arányban, erős küzdelem után máris a vendégek biztosítják maguknak, utána Kehrlingék felnyomulnak és 6:4-re nyerik a harmadikat, de Rodzianko fenomenális játékával 6:3 arányban megnyeri a döntő szettet és így az 1925-ös magyar bajnokságot is.

A vendégek jobbak voltak és akár a Kelemennel kombinált magyar együttes ellen is győztek volna. Ez az igazság és nevetséges mentőkörülmény Fittler játékának a megrovása a vereség okainak latolgatásánál…

Az 1925. évi magyar teniszbajnokságok végső eredménye:
Férfi egyes: 1. Kehrling. 2. Bergman (Németország) 3. Rodzianko (Oroszország) és Brick (Ausztria)

Női egyes: 1. dr. J. Friedlebenné (Németország) 2. Várady Ili 3. Janotta kisasszony (Csehország) és Schréderné

Vegyes páros: 1. Kehrling – Friedlebenné (Frankfurt) 2. Bergman (Drezda) – Várady Ili 3. Rodzianko – Janotta és Rohrer – Amede.

Férfi-páros:
1. Bergman – Rodzianko 2. Kehrling – Fittler 3. Pétery – Kirchmayer és Kelemen – Göncz.