Belloni Gyula nyerte az MTE tájékozódási versenyét

Második Csekey (CsFC), harmadik Keumann (MTE), negyedik Kurunczy (MTK). A nők részére kiirt tájékozódási verseny győztese Ormos Anna (MTE).

Kellemes napsütéses időben rendezte meg az MTE vasárnap délelőtt tájékozódási versenyét a budai hegyek között. A versenyzők a Hűvösvölgyben lévő Balázs-féle nagyvendéglőben gyülekeztek s ott is vetkőztek. Kilenc órakor megejtették a sorsolást és a sorsolásban nyert sorszám szerint indultak el a versenyzők két-két perces időközönként.

A versenyzők előtt teljesen ismeretlen volt a lefutandó terep és hogy a terepet előzőleg tanulmányozni ne lehessen, a sorszám szerint induló atléták egy perccel az indulás előtt kapták meg azt a térképet, amelyen a verseny útvonala és a négy ellenőrző állomás fel volt tüntetve.

A versenyzők kezébe adott térképen egy kereszttel a starthely volt megjelölve, majd egytől kezdődő római számmal a négy ellenőrző állomás, ahol le kellett jelentkezni.

A térkép hátán pedig a következő állott:
X - Start és cél (Balázs vendéglő)
I. Szalonta út 6/b. (Minder Adolf villa melletti kút az út szegletében)
II. Kőfejtő. Kőbánya és lövészárok az erdő szélén.
III. Kereszt a pesthidegkúti út határában
IV. Wippner-féle nagyvendéglő a Mária Remete úton.


Mondani sem kell, hogy ezek a megjelölések az ellenőrző állomásokat tüntetik fel, és hogy a versenyzők mennyire nem tudták a térképpel futótudományukat összeegyeztetni, annak igazolására álljon itt Bejczy és Weiler esete, akik a harmadik ellenőrző állomást egyszerűen elnézték és a másodiktól a negyedikhez futottak. Természetesen ezzel esélyüket teljesen lerontották, mert az eltévedés folytán még három kilométerrel többet kellett futniuk.

A verseny egyébként igen érdekes lefolyású volt s az utoljára induló atlétáknak már nem is annyira a térképet, mint a szeges cipők nyomát kellett figyelniük az úton. A verseny győztese: Belloni könnyen nyerte a versenyt és a hegyes-völgyes, csúszós utat számítva, ideje elsőrangú. A másodiknak befutó Csekeynek a terep igen megfelelő, miután Csillaghegyen hasonló terepen készül a mezei bajnokságra.

A verseny meglepetése Kurunczy negyedik helye, aki pályaversenyek óta szöges cipőt még nem is látott és csak ötletszerűleg ugrott be a versenyre. A verseny útvonala egyébként jóval meghaladta a nyolc kilométert.

A nők részére kiirt versenyt Ormos Anna (MTE) nyerte szép stílusban. A nők részére kiírt verseny távja 3 és fél kilométer volt.

A verseny eredménye:
1. Belloni Gyula (MAC) 36 perc. 2. Csekey Gyula (CsFC) 39 p. 30 mp. 3. Neumann Albert (MTE) 48 p. 4. Kurunczy Lajos (MTK) 48 p. 20 mp. 5. Kéthly Lajos (MTE) 50 p. 30 mp. 6. Glück Vilmos és Fisi János (MTE) holtversenyben. 7. Rosner Sándor (MTE) 51 p. 20 mp. 9. Solmayer F. (MTE) 51 p. 40 mp. 10. Id. Ripszán Henrik (MTE) 51 p. 50 mp. 30 induló. Az összes induló végigfutotta a versenyt.

A nők részére kiírt versenyben: 1. Ormos Anna (MTE) 21 p. 55 mp. 2. Klein Margit 3. Garai Rózsi 4. Klein Rózsi. 8 induló.