Vámot akarnak szedni mindenből

A liberális kereskedők lapja haragszik a földmívelésügyi minisztériumra.
Fölháborodásának pedig az az oka, hogy a házhelyhez jutott faluszövetségi tagoknak a miniszter a közvetítő kereskedelem kikapcsolásával kíván építkezési anyagokat kölcsönözni.

Mégis csak sok, hogy a közvetítő kereskedők nem szedhetnek vámot a házhelyeken. Ha már egyszer mindenből hasznot húznak, jussuk van ahhoz is, hogy a szegény házhelyesek fölépülő házai után is zsebrevágják a közvetítői nyereséget. Igy gondolkodnak a merkantilisták.

A földmívelésügyi kormány azonban, mely jól ismeri a házhelyhez jutottak nehéz helyzetét, nem így gondolkodik. Ellenkezőleg, úgy találta, hogy a házhelyhez jutott kisembereken senki se nyerészkedhetik.

Ha egyszer a földbirtokosoktól méltányos áron veszi el a telket az állam, igazán nem tudjuk, milyen címen akar rajtuk nyerészkedni a merkantilista tábor. Nagyon jól teszi a földmívelésügyi minisztérium, hogy olyan intézmények útján juttatja az építkezéshez szükséges anyagokat a kisemberekhez, amelyek nem haszonra dolgoznak.

A Faluszövetség, mely az építkezésre megszervezi őket, a hitelszövetkezet, mely a kölcsönt nyujtja az építkezésre s a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet, mely önköltségi áron juttatja hozzájuk az anyagokat, önzetlenül látják el a kisembereket.

Dicséret illeti a földmívelésügyi kormányt azért, amiért a Piac című merkantilista lap támadja. Végre is nem jutottunk még odáig, hogy mindenből vámot szedhetnek a kalmár közvetítők. Akárhogy követelőznek, meg fogjuk védeni nyerészkedőktől a tűzhelyet építő falusi kisembereket.