A bortermelők soronkívül kapnak engedélyt a bor kicsinybeni árusítására

A pénzügyminiszter – mint ismeretes – elrendelte, hogy egy községben (városban) lakó bortermelőknek a saját termésű boraik utcára, nyílt edényekben való kimérésre vagy zárt edényekben kismértékben való elárusítására jogosító engedélyek kiszolgáltatását a pénzügyigazgatóságtól közös kérvényben is kérhetik és ezeket a kérvényeket soron kívül kell elintézni.

A bortermelők saját termésű boraikat nagyban (25 litertől fölfelé) külön engedély (illetve bornagykereskedői jogosultság) nélkül nemcsak a termelés helyén és a bortermelő lakóhelyén, hanem bárhol is eladhatják.

Szigorúan ellenőrizni fogják azonban a pénzügyi közegek, hogy a termelő kizárólag saját termését árusítsa és hogy álló vendégek részére poharazás mellett a bortermelők bort ki ne mérjenek.