Végső összecsapásra készül a haldokló bérkocsi s az ifjú autótaxi

A közlekedésügyi bizottság összehívását hetek óta sürgetik már a bérkocsisok és a bérautófuvarozók, akik rendíthetetlenül követelik az autótaxi engedélyek számukra történő korlátlan kiadását.

Folkusházy Lajos alpolgármester azonban egyre húzza-halasztja az ülés egybehívását, amit csak akkor akar elrendelni, ha a BSzKR ügyeit vizsgáló bizottság befejezte működését, mert Folkusházy attól fél, hogy az esetleg korábban összehívandó ülésen botrányok fognak kitörni a BSzKRt. vizsgálat késedelmes befejezése miatt.

A városházán különben nagy gondban vannak az illetékes tényezők, mert nem tudják még ma sem, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a bérkocsisok és a bérautófuvarozók követeléseivel szemben. A tanács álláspontja szerint mindaddig, amíg a már engedélyezett 120 új autótaxi forgalomba nem kerül, nem dönthető el, vajjon van-e még szükség további rendszámok kiadására.

A tanács tehát az összehívandó közlekedésügyi bizottság elé is azt a javaslatot fogja terjeszteni, hogy csak a jóváhagyott 120 új taxi üzembehelyezése után döntsön a bizottság a bérkocsik és a taxik jövő sorsáról.

Egy másik érdekes probléma is vár megoldásra a taxi kérdéssel kapcsolatban s ez a foglalkozás nélkül maradó bérkocsisok kérdése. Ismeretes ugyanis, hogy 3 bérkocsi helyet csak 1 bérautó kerülhet forgalomba, ami azt jelenti, hogy a most engedélyezett 120 autó után 360 bérkocsi szűnik meg. Ha minden autó mellé bérkocsis kerül is sofőrnek, akkor is 240 bérkocsis marad exisztencia nélkül s ha korlátlanul megengedné a főváros az autóüzemre való áttérést hétszáz bérkocsis vesztené el a kenyerét. 

A bérkocsis ipartársulat úgy kívánja ezt a súlyos problémát megoldani, hogy társas alapon szervezi meg az új taxikat, azaz minden autónak az a három bérkocsis lenne a tulajdonosa, akik a 3 bérkocsi rendszámot beszolgáltatná.

Ez anyagilag is könnyebbséget jelentene az áttérés szempontjából, mert nem kellene a bérkocsi rendszámot pénzért megváltani, a három ember könnyebben megveheti az autót is. A terv szerint a taxi éjjel-nappal szolgálatban lenne s a három gazda felváltva 8-8 órát ülne a kormánykerék mellett. 

Ezt a megoldást azonban lehetetlennek tartják a városházán, először azért, mert a taxi engedélyt csak egy személyre állíthatják ki, másodszor mert attól félnek, hogy az ilyen társasrendszer állandó nyilvános összezördülésekre, botrányokra vezetne az elszámolások miatt.

Ugy hisszük nemcsak az érdekeltek, de a közönség is nagyon szeretné már, ha közmegnyugvásra érne véget az a hosszú harc, amely az autótaxik körül oly elkeseredetten folyik.