Bud pénzügyminiszter az exportban bevezeti a forgalmiadó-visszatéritést

Bud János pénzügyminisztert az utóbbi időben erősen támadták az adózás, főként a közvetett adók rendszere miatt.

A támadók között a legélesebb harcot Sándor Pál folytatta le Bud János pénzügyminiszter ellen, akit elsősorban a forgalmi adó revíziójára szólitott fel.

A Hétfői Napló munkatársa teljesen beavatott helyről azt az információt szerezte, hogy Bud János pénzügyminiszter a forgalmi adó terén nagy reformra készül.

A nyár folyamán a pénzügyminiszter hivatalosan kidolgoztatja a forgalmi adó fázisrendszerének tervezetét, legközelebb pedig az osztrák példához hasonlóan rendeletileg fogja bevezetni az export föllenditése érdekében a forgalmi adó visszatéritést.

Közgazdasági körökben a pénzügyminiszternek a forgalmi adó visszatérités bevezetésére irányuló elhatározását nagy örömmel veszik tudomásul annál is inkább, mert így sikerül megszüntetni azt a hátrányos helyzetet, amelyben a magyar exportőrök az osztrákokkal szemben voltak, akik tudvalevően adóvisszatéritésben részesülnek.

Értesülésünk szerint a pénzügyminiszter a forgalmi adó visszatérités tekintetében az átalányozási rendszert fogja bevezetni.