A MAC birkózói Finnországban

A MAC négy birkózója, Keresztes, Zólyomi, Ambrus és Papp mintegy három héttel ezelőtt Finnországba utazott és ott több versenyben részt vettek.

Varga Béla dr. néhány nappal ezelőtt levelet kapott tőlük, amelyben írják, hogy hazafelé tartanak. A MAC biztosan számít rá, hogy a Budapest bajnokságai előtt még olyan időben érkeznek, hogy az utazás fáradalmait kipihenve, valamennyien starthoz állhatnak a bajnoki versenyen.

Finnországi tudósítónktól kapott értesülésünk szerint a MAC négy birkózója legutóbb Helsingforsban vett részt egy versenyben, de az elsőséget egyiknek sem sikerült megszerezni súlycsoportjában.

A legjobb helyezést Keresztes érte el, aki súlycsoportjában második lett, míg ugyanebben a csoportban Zólyomi a negyedik helyen végzett. Papp harmadik lett O. Pettinen és C. Rosen guist mögött, Ambrus pedig helyezetlen volt.

A verseny eredményéről alábbi táviratunk számol be:

Helsingfors, február 8.

Légsúly:
1. K. Immonen. 2. Pappinen. 3. Pihhejamaki. 4. Savoleinen.

Pehelysúly: 1. P. Kilpiö, 2. H. Kahnönen 3. E. Huupponen. 4. A. Kensonen. Ambrus helyezetlen.

Könnyűsúly: 1. O. Luukkainen. 2. Keresztes. 3. A. Toivola. 4. Zólyomi.

Nagyközépsúly: 1. O. Pollinen. 2. A. Rosenquist. 3. Papp. 4. T. Luoto.