Szerb Elek, a legújabb magyar mezei futó

Fölényesen, győzött a Thomka-emlékversenyben.

A MAC imponáló könnyen nyerte a csapatversenyt – Az MTK tartalékos csapatát az MTE is legyőzte – Szerb, Csekey, Steiner az egyéni befutó.

Minden tekintetben méltó folytatása volt az idei Thomka Áron emlékverseny az előzőknek. Kilenc egyesület kilencvenhárom futóval startolt a Lágymányos mezőin vasárnap délelőtt. Felvonultak a benevezett nagyok mind. Ennek megfelelően izgalmas és érdekes is volt a verseny. Meglepetésekben sem volt hiány.

Szerb Elek (MAC) olyan imponáló stílusban győzött, melynek alapján a bajnokságot is előre elkönyvelheti magának. Csekey Gyula (CsFC) – második lett – s beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Steiner Pál (MTE) jó harmadik helye Belloni Gyula (MAC) s Weiller Frigyes (MTK) előtt kellemes meglepetésnek számít.

Feltűnően jól futott Bejczy Lajos (MAC), Kultsár Istvánon látszott, hogy nem fitt és egyszer fel is bukott. Nagyon gyengén futottak ellenben Király Pál, Bokor Sándor és Csitbay József.

A csapatversenyt a MAC imponáló fölénnyel nyerte és 28 pont különbséggel verte az MTE.t. Az MTK Gross, Váradi, Somogyi és Löbl nélkül 12 ponttal maradt el az MTK mögött.

A részletes eredményt itt adjuk:
Egyénileg: 1. Szerb Elek MAC 33 p. 21 mp. 2. Csekey Gyula (CsFC) 33 p. 52 mp. 3. Steiner Pál (MTE) 33 p. 54 mp. 4. Belloni Gyula (MAC) 33 p. 55 mp. 5. Weiller Frigyes (MTK) 33 p. 6. Bejczy Lajos (MAC) 34 p. 05 mp. 7. Papp György (FTC) 34 p. 10 mp. 8. Majzik Ferenc (ESC) 9. Laváti Ferenc (MTE) 10. Bese József (MTK) 11. Kultsár István (MAC) 12. Rózsa (MTE) 13. Zöllner (MAC) 14. Király Pál (ESC) 15. Hesz (MTE) 16. Fehér (ESC) 17. Szabadkay (FTC) 20. Kempner (MTK).

Csapatverseny:
1. MAC (Szerb, Belloni, Bejczy, Kultsár, Zöllner) 1, 4, 6, 11, 13=35 pont. 2. MTE (Steiner, Laváti, Rózsa, Hesz, Járó) 3, 9, 12, 15, 24=63 pont. 3. MTK (Weiller, Bese, Bokor, Kempner, Csitbay) 75 pont. 4. FTC 7, 17, 19, 21, 23=87 pont. 5. ESC 94 pont. 6. Vasas 239 pont. 7. BEAC 270 pont.

A viharos szélben óvatosan kezdtek a futók. Kezdetben Majzik, Csekey, Steiner, Belloni, Kultsár, Szerb, Laváti együtt haladtak. 3 km. után kissé elhúzódott az élcsoport, Kultsár, majd Laváti és Majzik is leszakadtak.

Később csak Csekey bírta Szerb tempóját, de az utolsó kilométeren ő is visszaesett és Szerb pompás finissel 150 méterrel győzött. Steiner 10 méterrel harmadik, a továbbiak 5, 25, 25, 20, 25 méterrel jöttek egymás után.

A csapatverseny sorsa már az első kilométereken eldőlt a MAC javára, míg az MTE az utolsó kilométeren biztosította értékes második helyét. A verseny távja 8.2 km. volt.