Mayer földmivelésügyi miniszter nyilatkozik a gazdasági helyzet javulásáról

Mayer János földmivelésügyi miniszter pénteken terjesztette utolsó ezévi termésjelentését a minisztertanács elé és bizonyos körökben azt a kifogást emelték e kimutatás ellen, hogy tulságosan optimisztikusan itéli meg a helyzetet. A Reggel munkatársa éppen ezért szükségesnek tartotta, hogy fölkeresse Mayer földmivelésügyi minisztert, aki az utolsó kimutatás jelentőségéről és általában az ország gazdasági helyzetéről a következőket mondotta:

– Október elsején lezártuk a termésjelentések ezévi sorát, azt a kifogást azonban, hogy az utolsó jelentés tulságosan optimista, semmiesetre sem tartom helyénvalónak. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az Országos Központi Statisztikai Hivatal, amely szintén ad ki önálló termésjelentéseket, minden egyes alkalommal kedvezőbb kimutatást szokott közölni, mint a földmivelésügyi minisztérium. A minisztérium zárójelentése mindenesetre sokkal eredményesebb, mint a tavalyi kimutatás, ami bizonyára az ország gazdasági helyzetének javulására fog vezetni.

Ez azonban nem jelenti természetesen azt, hogy tulságos optimizmussal szabad megitélni a helyzetet.

Munkatársunk most megemlitette, hogy a kisgazdaképviselők egyrésze mozgalmat készül inditani a földreform gyorsabb tempóju végrehajtása érdekében. Ezzel kapcsolatban a földmivelésügyi miniszter igy nyilatkozott:

– A földmivelésügyi minisztériumban ugyszólván nap-nap után tárgyalunk arról, hogy miképen lehetne megteremteni a földreform mielőbbi teljes végrehajtásának pénzügyi föltételeit. Remélem, hogy a küszöbön álló intézkedések közelebb hozzák a megoldáshoz a földreformnak már régóta döcögve haladó problémáját.

Erre annál is inkább szükség van, mivel az igénylőkre és a kisajátitás előtt álló birtokok tulajdonosaira nézve egyformán fontos, hogy szünjék meg végre a mai bizonytalanság.

A mezőgazdasági helyzet javulásához egyébként mindenképen hozzá fog járulni a huszonkétmillió aranykoronás hitel folyósitása is.