Apponyi Albert vasárnap délután három órán át tárgyalt Teleki Pállal

Politikai körökben érdeklődéssel várták Apponyi Albert grófnak mára tervezett parlamenti állás foglalását a frankhamisitás ügyében és éppen ezért mindenfelé a szenzáció erejével fog hatni   az az értesülésünk, hogy Teleki Pál gróf vasárnap délután fölkereste Werböczy-utcai lakában a beszédére készülő Apponyit, aki három óra hosszat tartó tanácskozás eredményeképen elhatározta, hogy mára tervezeti beszédét elhalasztja.

A munkatársunknak alkalma volt beszélni ebben az ügyben Apponyi Albert gróffal, aki következő nyilatkozatot tette:
- A hétfői ülésen semmiesetre sem szólalok föl. Legalább is ebben u pillanatban az a helyzet. hogy nem beszélek. Az ügy érdemére vonatkozóan nem lehet tőlem sokat megtudni, mert a frankügyben nemhogy tájékozottabb lennék, hanem napról-napra tájékozatlanabb vagyok.

- Tekintettel arra - kérdezte munkatársunk - hogy a miniszterelnök szerdán vagy csütörtökön utazik Genfbe, szükségesnek tartja-e kegyelmes uram, hogy még a miniszterelnök elutazása elölt fölszólaljon a parlamentben?

- Nem tudom, mikor beszélek - válaszolta Apponyi. - Lehetséges, hogy egyáltalán nem szólalok föl, vagy ha beszélek is a legvalószínűbb az, hogy a miniszterelnök ur genfi utja előtt; aki, ugy tudom, szerdán utazik el Budapestről, nem nyilatkozom.

Munkatársunknak, arra a kérdésére, hogy mi inditotta tervezett beszédének elhalasz-tására.
a következő választ adta Apponyi:
- Hogy miért nem beszélek a miniszterelnök elutazása elölt, annak az okát nem nehéz megállapítani.