Egy volt főhadnagyot, akinek két felesége van, a tábla fölmentett a bigámia vádja alól

Witt Elemér hamisitott ügyvédi meghatalmazással elvált első felelségétől, aztán ujra megnősült. - A törvényszék érvénytelennek, a tábla érvényesnek mondotta ki a második házasságot

Nem mindennapi érdekességü és jogászkörökben nagy föltünést keltő döntést hozott a napokban a budapesti itélőtábla. Witt elemér volt főhadnagy állott a tábla előtt bigámiával terhelten. Witt Elemér négy esztendővel ezelőtt házasságot kötött Naphegyi Bertával.

A házasélet eleinte boldog volt, de később egyre élesebb ellentétek merültek föl a házastársak között. Végül is a férj és a feleség elhatározták, hogy törvényesen és kölcsönös megegyezéssel elválnak egymástól. A házastársak szétköltöztek, de a válópörre vonatkozó megegyezés nem sikerült: a részletkérdéseknél, pénzügyeken, tartásdijakon összekülönböztek ugy, hogy a válópör ezen akadályok miatt meg sem indult.

Hónapok óta külön éltek már Witt Elemér és Naphegyi Berta, amikor az asszony London-szállóbeli lakására hivatalos, birósági aktát kapott. Elolvasta és nagy megrökönyödéssel látta, hogy a törvényszék Witt Elemér főhadnaggyal kötött házasságát hütlen elhagyás cimén fölbontotta. Az aktán dr. Walter Károly ügyvéd szerepelt, mint Naphegyi Berta jogi képviselője, holott ilyen nevü ügyvédet az asszony soha nem is ismert.

Kikereste a telefonkönyvből dr. Walter cimét, azonnal elment hozzá és érthető méltatlansággal vonta kérdőre, hogy mi cimen és mi jogon választották őt el, holott válópört nem inditott, tárgyalásra idézést nem kapott, a biróság előtt a békéltetésnél vagy más tárgyaláson egyáltalán meg sem jelent.
- Tudná ön igazolni magát? - kérdezte az ügyvéd. - Hiteltérdemlően igazolhatja e, hogy ön Naphegyi Berta?
Az asszony közokiratokat szedett elő retiküljéből és ezekből az ügyvéd kétségtelenül megállapította, hogy az előtte panaszkodó asszony Naphegyi Berta.

- Asszonyom - jelentette ki mos az ügyvéd -, az ön férje megtévesztett engem, mert egy egészen idegen asszonyt mutatott be, mint feleségét és azzal iratta alá az ügyvédi meghatalmazást. Igy folytattam le az álfeleség meghatalmazásával az ön válópörét. Gondoskodni fogok arról, hogy a válást mielőbb érvénytelenitsék. Legföljebb hetek kérdése, hogy ön ujra Witt Elemérné lesz.

Az ügyvéd jóakarata azonban megdőlt egy váratlan bonyodalmon. Másnap már kiderült, hogy Witt Elemér a válás kimondása után ujabb házasságot kötött, feleségül vette Klein Ilonát. Ilyen körülmények között nem maradt más hátra: bigámia miatt megtették a följelentést Witt Elemér ellen.

A büntetőtörvényszék a lefolytatott tárgyaláson bünösnek mondotta ki Witt Elemért a kettős házasság büncselekményében és ezért négyhónapi fogházbüntetésre itélte. Elrendelte a bíróság azt is, hogy a bünpör iratait az ítélet jogerőre való emelkedése után közöljék a válópöri birósággal, hogy ott hivatalból inditsák meg az eljárást Witt Elemér második házasságának érvénytelenitése iránt. De fölkerült az ügy a királyi itélőtáblához ahol dr. Simó Balázs táblai tanácselnök vezetése mellett nagyon érdekes, uj itélettel oldották meg Witt Elemér esetét.

A lefolytatott bizonyitási eljárás alapján kimondotta a tábla, hogy Witt Elemér nem követett el bigámiát és második házassága érvényes. Bizonyitottnak vette ugyanis a tábla, hogy a házasfelek komoly elhatározása az volt, hogy a házasságot törvényes uton fölbonthatják, a válásba elvileg az asszony is beleegyezett és a hamisitott ügyvédi meghatalmazással csak a válópör könnyebb és akadálytalan lebonyolitását akarta elérni a vádlott.

Ez alapon a tábla Witt Elemért bigámia helyett okirathamisitás vétségében mondotta ki bünösnek, s ezért az enyhitő körülmények figyelembevételével egyhónapi fogházra itélte.