Két amerikai diák, aki csónakján baj nélkül evezett végig egész Európán

Bravurosan kiusztak, megnézték a várost, bepakolták az összetört csónakot és visszautaztak Amerikába

Kalandos módon érkezett Budapestre néhány nap előtt két amerikai fiatalember, akik közvetlenül megérkezésükkor majdnem végzetessé váló baleset áldozatai lettek. A két amerikai „student” Frederic Gibbs és Howard A. Howe, junius elején hajóra szálltak Newyorkban és átrándultak Európába. Mint ahogy szenvedélyes evezőshöz illik, magukkal hozták az összerakható csónakjukat, mert az volt a szándékuk, hogy ahol csak lehet, nem vasuton vagy autón, hanem az „Edusa”-n, pompás négylapátos csónakjukon fognak utazni.

Végigeveztek Franciaország és Németország legszebb vidékein, a nagy városokban kikötöttek egy-két napra. Bécsből Budapestre indultak a Dunán. Szob után erős ellenszéllel találkoztak és bár jól „meghuzták” az evezőket, csak nehezen birtak előrejutni a megáradt vizen. Azt remélték, hogy még mielőtt besötétedik, Budapesten lesznek, de a szél annyira megnehezitette az evezést, hogy már éjfélre járt az idő, amikor elérték Pestet. A Vigadó-téren akartak kikötni, már a hajóhidhoz értek, amikor egy hatalmas hullám fölkapta a könnyü csónakot és odavágta a kikötőhajó vasoldalához. Az „Edusa” darabokra tört, a két amerikai diák a vizbe zuhant.

Harsány „Hallo! Hallo! Help! Help! verte föl a Duna éjféli csöndjét, a korzón áthaladó néhány ember ijedten szaladt a korláthoz és a közelben levő hajósok azonnal csónakra kaptak, hogy megmentsék a két kitünően uszó fiatalembert, akiknek a kritikus percekben az volt a legnagyobb gondjuk, hogy colgét szappanukat, giletjükeet és gumiköpenyükbe csomagolt ruhájukat kihalásszák. Tiz percen belül az amerikai diákok podgyászostul, csuromvizesen szárazon voltak.

Be akarták őket azonnal vinni a Hungáriába, de a két amerikai fiu csak akkor ment, amikor az összetört „Edusa”-t is partrahuzták. Nagyon jókedvüek voltak, átadták az utlevelüket, amely teljesen átázott és másnap reggel 8 órakor, mintha mi sem történt volna, elindultak a városba. Három napig voltak Pesten, azután gondosan összepakolták tönkrement csónakjukat, vonatra tették és elutaztak vissza Amerikába. Pestet valószinüleg nem egyhamar fogják elfeledni…