Bárány legyőzte Arne Borgot az úszó Európa bajnokságon

Európa úszóbajnokságainak programját a rendezőség ügyes keze úgy építette föl, hogy a versenyek érdekessége és vele az izgalmak fokozatosan növekedjenek, s a zárónapon érjék el a kulmináló pontjukat. A magyar sport történetében a maihoz hasonló „forró nap” kevés volt.

Az elázott nyár végére beköszöntött kánikula gondoskodott arról, hogy a csupasz tribünöket zsúfolásig megtöltő közönség belső melegét a napsugarak tüze is fokozza. A kettős hőhatás eredményeként ritkán tapasztalt „izzó hangulat” uralkodott a nézőtérségen és a túlfűtött izgalom hatalmas kirobbanásai egymást követték.

Bárány Istvánnak, a magyar sport büszkeségének és Arne Borgnak, a világ legjobb úszójának fej-fej mellett való héroszi küzdelme rövid egy perc alatt világraszóló eseménnyé avatta a magyar főváros úszóstadionját.

Leírhatatlan az önfeledő lelkesedés, amellyel a közönség Bárány Istvánt egy perces útján végig kísérte és nagy ellenfeleinek legyőzéséhez s Európa gyorsúszó-hegemóniájának megszerzéséhez segítette.

És amikor a magyar sport „egri csillagának” és az első magyar Európa bajnokságnak szóló ováció közben először repült föl a magyar zászló a győzelmi árbocra, s nemzeti imádságunk akkordjai ujjongva szárnyaltak a magasba, ötezer lázban égő arc és ötezer könnyben úszó szempár hirdette a magyarság nemzeti egységét és a sport hatalmas összefogó erejét.

S hogy a magyar szívek dobbanása még hangosabb legyen, hogy a nemzeti lelkesedés lángja még magasabbra csapjon, a versenykövetkező száma is gondoskodott gyújtóanyagról. Bartha Károly bravúros úszásával centiméterekkel megelőzte a célban a németek világklasszist reprezentáló hátúszóját, Fröhlichet.

Az előbbi lelkes jelenetek, a nem remélt eredmény nyomán megismétlődtek, s már nemzeti színeink feltűzését lestük a győzelmi árbocon, már készülődtünk Himnuszunk éneklésére, amikor kihirdetik a francia célbíró döntését, hogy Bartha és Fröhlich holtversenyt úsztak.

Az ujjongó lelkesedés most egyszerre átcsapott hangos méltatlankodásba, mert mindenki meg volt győződve, hogy a célbírói ítélet egy becsületesen kivívott győzelemtől fosztotta meg a magyar színeket. A nyugalmat csak a versenybíróság ama döntése állította helyre, hogy Bartha és Fröhlich a verseny végén újra úsznak az elsőség és a bajnokság eldöntése céljából.

A nagyszerű lendület, hatalmas erő és győzni akarás, amelyet a magyar fiú a versenyét végigúszta, mindenkiben megérlelte a bizalmat, hogy a megismételt versenyben is legyőzi a német fenomént.

Eredmények
:
Európa 400 méteres gyorsúszóbajnoksága.
1. Arne Borg (Svédország) 5 p. 14,2 mp.
2. Herbert Heinrich (Németország) 5 p. 25,6 mp.
3. Friedrich Berges (Németország) 5 p. 25,6 mp.
4.Fehér II. István (Magyarország) 5 p. 33,8 mp.
5. Wanie András (Magyarország) 5 p. 34,6 mp.
6. Vaclar Antos (Csehszlovákia) 5 perc 44 mp.
7. Konstantin Coutek (Csehszlovákia) 5 p. 52 mp.

Európa 100 méteres gyorsúszóbajnoksága (Döntő)
1. Bárány István (Magyarország) 1 p. 01 mp. Országos rekord!
2. Arne Borg (Svédország) 1 p. 01,2 mp.
3. Georg Werner (Svédország) 1 p. 03,8 mp.
4. Herbert Heinrich (Németország) 1 p. 04,4 mp.
5. Gáborffy Antal (Magyarország) 1 p. 05,2 mp.
6. August Heitmann (Németország) 1 p. 06,4 mp.
7. Emilio Polli (Olaszország) 1 p. 08 mp.

Európa 100 méteres hátúszóbajnoksága (Döntő)
1. Gustav Frölich (Németország)
2. Bartha Károly (Magyarország)
3. Eskil Lundahl (Svédország)
4. Bitskey Aladár (Magyarország)
5. Josef Dworcak (Ausztria) és Herbert Trenschei (Németország) holtversenyben

Európa 1926. évi 1500 méteres bajnoksága, I. Előfutam
1. Arne Borg (Svédország) 20 p. 04,8 mp. Világrekord!
2. Joachim Rademacher (Németország) 22 p. 34,2 mp.
3. Halassy Olivér (Magyarország) 22.54,6 mp. Országos rekord!
4. Vaclav Antos (Csehszlovákia) 23.47,4 mp.
5. Denis G. Vassilopoulos (Görögország) 25.44 mp.