Rendőrök vigyáznak a diákokra, hogy ne járjanak kávéházakba és mulatóhelyekre

Vasárnap reggel érdekes napiparancsot adott ki Marinovich Jenő főkapitány az összes rendőrtisztviselők és a rendőrlegénység részére. A napiparancs közli, hogy a budapesti tankerületi főigazgatóság a rendőrség közremüködését kérte föl a tanulóifjúság erkölcsiségének megóvása érdekében.

A főigazgatóság átiratában elpanaszolja, hogy sajnálatára, a tanulóifjúság fölügyelet nélkül, de még a szülők társaságában is gyakran látható olyan nyilvános helyiségekben, ahol a fiatal diákok veszélyeztetik egészségüket és ahol lelkileg a romlásnak vannak kitéve.

Kárhoztatja a főigazgatóság azt is, hogy a diákok nemcsak az étkezés ideje alatt tartózkodnak az éttermekben, hanem az étkezés idején kívül is ott szórakoznak. Ezért a főigazgatóság elrendelte, hogy a főváros összes középiskolái, tanitóképzői és ipariskolái szigoruan tiltsák meg növendékeiknek, hogy nyilvános helyiségeket látogassanak és a tilalom áthágóit fenyitsék meg, a rendőrséget pedig arra kéri a tankerületi főigazgatóság, hogy a rendőrség ellenőrizze a kávéházakat, vendéglőket és mulatókat s ha ott iskolai tanulókat találnak, igazoltassák őket és értesitsék az illető diákok iskoláját.

Ennek a kérelemnek vasárnapi napiparancsában Marinovich főkapitány már eleget is tett és vasárnap este már megkezdődött a diákok ellenőrzése.