Hungária – Ferencváros 2:2 (0:0)

A játék nagyobb részében a Hungária volt fölényben – A második félidőben már 2:0-ra vezetett, amikor a Ferencvárosnak elkeseredett lendülettel sikerült kiegyenlíteni.

A szakadó záporban is 25.000 néző nézte végig a mérkőzést.
Hungária: Kropacsek – Kővágó, Kocsis – Rebró, Kléber, Nádler – Braun, Kittl, Orth, Tritz, Opata

Ferencváros: Huber – Takács, Hungler II. – Müller, Bukovi, Obitz – Rázsó, Stecovits, Pataki, Schlosser, Kohut.

A barométer állásából az időjósok már a múlt hét napjaiban esőt jósoltak. Szombaton este kóstolónak szemezett is, de rövidesen elállott és a futball fanatikusai bizonyosra vették, hogy az égiek nem lesznek megrontói a labdarúgás nagy ünnepének, amelyet a jó pestiek derbynek kereszteltek.

Vasárnap délelőtt tényleg ragyogó nyárutója volt, az idei ősz pompázó köntösében jelentkezett és mindenki örült, hogy az üllői-úti pálya nagy programja verőfényben fog leperegni. Déli egy óra körül, midőn két gyenge amatőr csapat kínlódta végig bajnoki játéka utolsó negyedóráját, sűrű esőfelhők tornyosultak a pálya fölött, de a szakértők megállapították, hogy az őszi szél elzavarja a fellegeket.

A sors könyvében azonban másképen volt megírva. Újpest és a III. kerület ligamérkőzésének első félidejében megeredtek az ég csatornái és az áldás esőstől hullott. Valóságos záporeső szakadt a játéktérre és a kövér cseppek egy-kettőre feláztatták a pálya előbb még sima talaját.

A Ferencváros kezdi a játékot, de a labdát csakhamar Orth kaparintja meg. Braunhoz passzolja, ő szökteti Kittlt, Kittl lefutása után a jobb összekötő helyén álló Braunhoz ad be, aki a kapu mellé lő. A következő támadást ismét az MTK vezeti. Tritz szöktetését azonban Braun kiengedi az outvonalon.

A 14. percben Kohut lefutása kornert eredményez. A sarokrúgás után Kropacsek ráfut a labdára és ismét kornerre üti, de ugyanakkor Schlosser is nagy irammal a labda után ugrik, neki esik Kropacseknek, aki a sáros talajon megcsúszik s nagy erővel a kapunak esik, úgy hogy megremeg az egész kapu.

Úgy látszott, mintha Kropacsek arccal esett volna a kapufán és összetörte volna magát, szerencsére azonban semmi baj nem történt és a sarokrúgásnál már ismét a helyén van. A felszabadító rúgás után Orth remek hosszú fejessel szökteti Opatát, aki elrontja a helyzetet. A 18. percben Schlosser átvágja a labdát a tiszta helyzetben álló Rázsóhoz, akinek beadását azonban egyik csatár sem tudja elfogni.

A 40. percben Tritz labdáját Orth szökteti Opatát, de előtte Hungler kornerre rúgja a labdát. A sarokrúgás után Takács tisztázza a helyzetet.

Az iram lanyhul, alig akad egy-két említésre méltó akció, de az utolsó percben mégis veszélybe kerül ferencvárosi kapu. Először Opata beadása okoz kavarodást, amely után Braunhoz kerül a labda, akinek lövése a külső kapulécről pattan a kapu mögé.

Szünet után a Ferencváros négy játékosa csak a kezdés után szalad be a pályára, amikor már veszélyben van a zöld-fehérek kapuja. Szerencsére azonban Orth lövése a mély sárban akad meg. A 2. percben Takács közel a kornervonalhoz hendszet vét s a bíró szabadrúgást ítél.

Opata szép szabadrúgása előtt Orth lehajol s átengedi a labdát a mögötte álló Braunnak, akinek éles fejesgólja a vezetéshez juttatja a Hungáriát.

A 8. percben mintegy 20 m-ről szabadrúgás a Ferencváros ellen. Tritz lövésébe Huber beledobja magát, a labdát azonban kiejti, a résen álló Opata befut és lövése a kapulécről a hálóba pattan. (2:0).

A 15. percben Kocsis Pataki felé talpal és Kohut 28 méteres szabadrúgása a védelemről visszapattan, a labdát ismét Kohut kapja, akinek lövését Kropacsek elvetéssel fogja, de a labda kicsúszik kezeiből és túljut a kapuvonalon. (2:1).

A gól fellelkesíti a Ferencváros játékosait és tovább támadnak. A 18. percben Kohut labdája Kléberről kornerre jut. A sarokrúgást Rázsó lövi és a labda Obitz elé esik, aki megszerzi a kiegyenlítő gólt. (2:2).

A hátralevő időben a Hungária a többet támadó fél. A 43. percben Hungler a levegőbe rúg. Braunnak sikerül elfogni a labdát, szép lefutás után azonban a kapu mellé ad be. Az utolsó percben Pataki szökteti Rázsót, akit Nádler leszerel és a bíró indokolatlanul szabadrúgást ítél a Ferencváros ellen. Egy pillanat múlva hasonlóan szabadrúgást ad a bíró a Hungária ellen, amely után véget ér a mérkőzés.