A Hangya-szövetkezetek küldöttsége a miniszterelnöknél

Március hó 18-án délben fogadta Bethlen István gróf miniszterelnök a Hangya központ és a vidéki Hangya szövetkezetek küldöttségét, amely válaszolni kívánt a kereskedelmi érdekeltségeknek szövetkezetellenes panaszaira. A küldöttséget Zichy Aladár gróf elnök, továbbá almási Balogh Elemér dr. vezérigazgató, felsőházi tag, valamint Meskó Pál és Dömötör László dr. ügyvezető-igazgatók vezették. Csatlakozott a küldöttséghez számos országgyűlési képviselő is.

Zichy Aladár gróf üdvözölte elsőnek a miniszterelnököt és rámutatott arra, hogy a szövetkezetellenes támadásokat épen azok a kereskedelmi kamarák irányítják, amelyeknek kötelességük volna a kötelékükbe tartozó szövetkezetek érdekeit is megvédeni.

Ezután Balogh Elemér vezérigazgató fejtette ki azt a tényt, hogy a szövetkezetek több adót fizetnek, mint a magánkereskedők. A szövetkezetek támogatása annál is inkább kötelessége a kormánynak, mert, amíg a magánkereskedelem számára bőséges pénzforrások állanak rendelkezésre, addig a szövetkezeteknek megfelelő pénzforrásuk nincsen.

Hangsúlyozta ezután, hogy a kereskedőknek az a panasza, hogy a szövetkezetek nemtagoknak is árusítanak, nem alapszik a törvényeken. Ha ezt a jogfosztást megtennék, épen a legszegényebb néposztály lenne kizárva a nagybani beszerzés és nagy forgalom anyagi előnyeitől.

Bethlen István gróf miniszterelnök válaszában hangoztatta, hogy a kormány a kereskedők küldöttsége által beadott memorandumban foglalt kérelmeket a legnagyobb szigorúsággal és részrehajlás nélkül vizsgálja meg úgy a kereskedők, mint a szövetkezetek szempontjából. Maga is harminc éve szövetkezeti ember, ismeri a szövetkezeti élet jelentőségét és méltányolja azok működését.

Megállapítja, hogy a kormány megtette és meg fogja tenni a jövőben is kötelességét a szövetkezetekkel szemben, de a szövetkezetek is megtették kötelességüket megbízóikkal és ügyfeleikkel szemben.