11:0-ra győzött a Ferenczvárosi Torna Club

Mult vasárnap délelőtt folyt le a mérkőzés a F. T. C. soroksári pályáján elég szép időben.
A match eredménye nemcsak azért meglepő, mert azzal egy II. csapat hazai rekordot állított fel, hanem azért is, mert ugyanezen ellenfélt a F. T. C. I. csapata szeptemberben csak 6:0 verte.

E váratlan eredménynek némi magyarázatául meg kell említenünk, hogy míg egyrészről a P. T. L. T. most nélkülözni volt kénytelen a szeptemberi csapat három igen jó játékosát, addig másrészről a F. T. C. II. csapatának csatársora legújabban erősebb lett, mint a szeptemberi I. csapaté volt.

Mindjárt a játék kezdetén látható volt a F. T. C. II. fölénye; heves támadásainak az első félidőben 6:0 volt az eredménye. Érdekesebb volt azonban a második félidő, különösen a vége felé, mikor a ferenczvárosiak a közönség hangos buzdítgatásaira minden áron meg akarták csinálni a 12-ik goalt is; a pénzintézetek azonban megfeszített erővel védték kapujokat és így a második félidő 6:0 eredménnyel záródott.

Dicsérőleg kell megemlékeznünk a ferenczvárosiaknak kiváltképp a csatársoráról s a pénzintézetiek védelmének önfeláldozó játékáról.

Bíró Horváth Ferencz volt.