Az édes méreg

Az ópiumot, vagy mint a régi magyarok nevezték, áfiumot, a mák (Papaver somniferum L.) még zöld terméséből nyerik, mégpedig úgy, hogy rögtön a virág szirmainak lehullása után, zöld mákfejet bemetszik. A metszés helyén tejfehér nedv folyik ki, amely azonban a levegőn hamarosan beszárad és megbarnul. Ez az ópium, amelyet gondosan összegyűjtenek és kalács vagy golyó formájúra összegyúrva forgalomba hoznak.

Az ópium igen értékes cikk, amelyet az orvostudomány csak igen bajosan tud nélkülözni. Az ópiumból állítják elő ugyanis egész, sorát a legfontosabb gyógyszereknek és fájdalomcsillapítóknak (morfin, narkotin, kodein, papverin stb., stb.).

Amilyen áldásos hatást gyakorolnak az ópium és a belőle előállított fájdalomcsillapító szerek a hozzáértő orvos kezében, ugyanúgy átkává válhatnak és teljes romlását okozhatják annak, aki használatukat megszokja. A szokás mind hatalmasabb szenvedéllyé válik, amely végül is a testi és lelki ellenállás rohamos pusztulása folytán teljesen erkölcsi lezülléssel, nyomorúságos tehetetlenséggel és hűdéses butasággal végződne, amelyből csak a halál szabadítja meg a szerencsétlen áldozatokat. Az ópium élvezetének legrégibb módja a Kínából elterjedt és ott ma is a legnagyobb mértékben szokásos az ópium - szívás.

Az ópiumszívók, az apró golyócska alakúra formált mérget az ópium pipák ezen célra szolgáló kis nyílásába teszik, felhevítik és azután meggyújtják. A fejlődő édeskés, sűrű füstöt beszívják. Mikor a méreg hatni kezd, elbódulnak és szines, kéjes álomban maradnak mindaddig, amig a méreg hatása megszünik. Ezután következik a felébredés, levertség émelygő érzése, amelyet csak fokozott mennyiségű ópiummal lehet ismét megszüntetni.

Az ópium szenvedélyének minden társadalmi osztályból akadnak rabjai. Az előkelő pekingi mandarint selyembe öltözött kínai leányzó szolgálja ki. Az előkelő ópiumba barlangban a vendég pipáját megtölti, meggyújtja és kicseréli a szolgálatára ki rendelt nő. A honkongi lebújban, ahol a kikötőben zsákhordással keresett keserves garasait költi ópiumra a kuli, bizony csak önmagát kénytelen kiszolgálni. Mikor azonban az ópium hatni kezd, a lebuj mocskos férges takaróján a kuli csak olyan szépeket álmodik, mint a pekingi mandarin a finom gyékényen és selyempárnákon. És a végén a mandarin és a kuli az ópium rabjai, egyformán nyomorultan pusztulnak el.

Az ópiumszívás szenvedélye, sajnos, nem lelt gátra a kínai nagy fallal elhatárolt birodalomban és a távolt Kelet kikötőiben megfordult tengerészek révén Európába is behurcolták. Különösen a francia haditengerészet tisztjei között pusztított és a dél franciaországi Marseille, Toulon. Villafrancában és egyéb, kikötőkben ma is nagy a titkos ópium-szivó barlangok száma.

A kormány intézkedések hatástalanoknak bizonyultak, mert minden kínai és indiai vizekről érkező hajó rejtett ópium-készleteket hoz. A küzdelmet igen megnehezíti az a tény, hogy az ópium már aránylag kis mennyiségben nagy értéket képvisel, könnyen elrejthető és a csempészáruért hatalmas összegeket fizetnek az ópium rabjai, akiknek semmilyen áldozni sem elég nagy, csakhogy kedvenc mérgükhöz hozzájuthassanak.

A francia kikötők után az angol kikötőkben is sorra nyíltak meg az ópium híveinek titkos templomai, ahonnan azután London, majd Páris is átvette az új bűnt.