Apák és fiuk

Az Országház-térre kanyarodó dunaparti villamosról olyan nemes üdülés, olyan kis ünnep nekünk, leszürkült magyaroknak, arra a Pazar lovasszoborra kipillantani … ott áll előttünk idősbb Andrásssy Gyula gróf megörökitett alakja, magyar diszben, födetlen fővel, történelmi hangulattal s müvészi charme-mal a magyar főváros fölött időző felhőkbe illeszkedve. Az ujsütetü honatya, aki a parlamentbe igyekszik, talán Savoyai Eugennek nézi a diszes alakot azon a büszke paripán.

És ha hátranézünk az iróasztalunknál ülve, a könyvespolcunkon nyolc-tiz vastag könyv sarkán ott ragyog Andrássy Gyula grófnak, a fiunak a neve, akit az ujjákevert magyar főrendiház magához méltónak nem talált. Andrássy Gyula gróf azokban a szép, nehéz köteteiben Magyarország fönmaradásáról mereng annyi szellemmel, annyi lelkiismerettel és ooyan tudományos fölkészültséggel, hogy ez a könyvsorozat bármelyik Akadémiának diszére válhatna. Ugyanez az Andrássy Gyula harminc esztendő óta áll a magyar parlamentáris élet homlokterében.

Generációk ismerik és tisztelik az élő szavát, az irását ennek a politizáló nagyurnak, akinek a finom, fius alakja leszokhatatlanul hozzá tartozik a szemünkben a nemesebb Pest képéhez és a magyar politikai élethez. Andrássy Gyula gróf is lehetett volna kártyahős és lehetett volna nagy vadász, primadonnafőbérlő és pólóvezér és lehetett volna cinikus, hizelgő aulikus mágnás s lehetett volna az a közönyös magyar főur, aki Párisban, Londonban tölti az életét. Vagy lehetett volna a régi többség nagynevü reprezentánsa, akinek hatalom és siker kell, még megpróbálhatjuk elképzelni, micsoda fény, micsoda világünnep lett volna a pályája az idősbb Andrássy Gyula tehetséges szép fiának a hálás Habsburgok alatt.

De Andrássy Gyula a Széchenyi lelkéből kivetitett magyar főur tipusa. Ami magyar kérdés, érdek, ábránd, az mind az ő személyes ügye volt. Irodalmat, tudományt mivelt és pártfogolt, az ifju magyar képzőmüvészetet nevelte, táplálta s vitte előre. Elsősorban politikát csinált: voltak hát ellenségei, többen persze mint barátai. Az ő keskeny keze nem markolhatta az aktiv politika bunkóit. Ő a jólnevelt magyar Gironde, akinek a mi konventünkben nem ült pártja s nem születtek követői. A girondisták a bukásukkal győznek.

Ők adják, hagyják a termékenyitő magot az élelmes országbirtoklóknak. Az volt a természetes, hogy ő gondolkozik, küzd, szenved és mások tanulnak és boldogulnak. Mi, akik elég távol állunk a politikai harcokban az Andrássy Gyula zászlajától, tiszteletadással kisérjük ma a nemes, nagyérdemü főur bukását. Andrássy Gyulának büszkének kell lennie erre az elképesztő puccsra, amellyel őt a főrendiházból kiturta az a mai magyar arisztokrata fiatalság, amelynek lelki és országos problémái az Admusban oldódnak meg.

Ha azt mondanánk, hogy fejjel magaslik ki ebből a társaságból, lealacsonyitanánk őt, hiszen az Admiral-bárbeli főrendek Andrássy Gyula bokavédőjéig sem érnek.