Ha útbaejthetem, sohasem mulasztottam el, hogy Loparo-öblébe be ne kukkantsak, Loparo ott van Arbe-sziget északnyugati csücskén. Nem is lehet falunak nevezni, csak néhány házból áll, ha ugyan azóta villaváros nem épült ott is. Az én időmben kezdték potom pénzen összevásárolni a telkeket. A vásárlók tudták, mit csinálnak.

Akkoriban még csak szállingóztak oda az emberek. Megközelíteni csak a tengerről lehetett kényelmesen, a szárazon magas hegyháton keresztül, karsztos sziklákon vezetett az út. Később már gépkocsiközlekedés volt. Loparo lesz az Adria keleti felének a Lidója, megjósolom. Kisebb, mint a velencei Lidó, de a homokja épp olyan fölséges, amellett nem kell sokat gázolni, hogy az ember szabadvízbe jusson.

Hát odajártam fürödni, hacsak szerét tehettem. Mondhatom, jól érezte magát ott az ember. Kint lebegett hajónk a napfényes tengeren, bent az öbölben átadtuk magunkat a semmittevésnek. Jól emlékszem, mikor jártam ott legutoljára. Boldogult mesteremet, Entz professzort és családját vittem el a lussingrandei Csorba-villából hajókázni. Egy nappal előbb indultam és egy kellemes délelőttöt töltöttem Loparo hullámaiban.

Hej, szép idők voltak. Csak ráfeküdt az ember a hullámok tetejére s vitette magát az árammal. Ha meg megúnta, lehemperedett a homokba s onnan bámulta a tájkép olajfáit, miket a szél egy irányba növesztett. A kegyetlen bóra kényszerítette sudár derekukat az örökös meghajlásra és szinte ráfeküsznek a sziklákra, hogy támaszt nyerjenek a durva szélrohamok ellen.

Ha ebben a látványban elfáradt a szem, ott böngészünk a parti homokban. Rengeteg tengeri füvet ki a hullámjárás. Úgy hevernek a parton, mint a rendek aratás után. Mennyi apró rák meg ászka talál menedéket ebben a szövevényben. Hogyan oldalognak el az apró táskarákok, ha megbolygatjuk rejtekhelyüket. A homok tele van apró csigákkal, kagylókkal. Valóságos eldorádó gyerekek számára, de a tengerkutató szeme is megakad nem egy példányon. Ebben az öbölben többnyire Noé-bárkája hever a fövényen.

Na, nem az igazi bárka, hanem a róla elnevezett kagylóteknő, amely ókori gályákra emlékeztet. Vendégeimnek, akikkel utoljára jártam Laparóban, feltűnt, hogy valamennyi kagylóteknő és csigahéj keresztül van lyukasztva. Szabályos kerek nyilas volt mindegyiken. Faggattak, mi ennek a magyarázata?

- A tenger betörői fúrták meg őket - adtam meg a felvilágosítást. Csónakra kaptunk s vittem magammal őket az öböl bejáratához. Szálban álló sziklák merednek ott ki a vízből. A fenékről néhány kisebb szikladarabot merítettem ki kézihálómmal. Egy sem volt köztük, amely összevissza ne lett volna fúrdalva.

Némelyik egészen szivacsszerűvé vált. Kerültek elő kagylóteknők is egészen átlyukgatva. Nem újság ez a tengerkutatónak, de annál inkább bámullak vendégeim. Ezt a sok apró lyukat a szivacsok közé tartozó tengeri betörők fúrják. Álcakorukban telepednek meg a sziklának valami kis mélyedésében, vagy pedig a kagyló teknőjén és úgy furakodnak be.

Mivel csak mészanyagba hatolnak be, valószínű, hogy vegyi anyaggal dolgoznak, amit a testük választ ki ámbátor sokan azoknak a tűknek tulajdonítanak szerepet, amik a vázukat alkotják. Más fúrószivacsoknak pikkelyes kovatestecskéik vannak testük felszínén s ezekkel támadják meg a sziklákat. Kalapáccsal szétvertem egy ilyen lyukacsos sziklát.

A belsejében ott volt a sárgásszínű spongya, a betörő. Jól érzi magát kővárában, teljes védelmet talál magafúrta aknáiban. A kövön látható minden nyílás egy-egy szivacs gátorába vezet. A meleg tengerekben a korallszirteken garázdálkodnak hasonló fúró szivacsok, s ha a korallok sarjadzása nem volna olyan gyors, ugyan kevés korallzátony lenne a tengerben.

A sziklás part azon a helyen, ahol csónakunk lebegett, lilásfekete tengeri sünökkel volt belepve. Mindig érdekeltek ezek a sajátságon állatok, csak azóta lanyhult irántuk rokonszenvem, mikor egyszer fürdés közben beleléptem egybe. Napokig tartott, míg minden tüskét kiszedtem talpamból. A tengeri sünök nem tartoznak a szorosan vett betörők közé, de viszont nagyban segítenek a tengernek a partpusztitásban.

Mindegy nekik, akár mészkősziklából áll a part, akár gránitból, megfúrják mind kettőt. Mészkővel természetesen könnyebben boldogulnak. Szájukból öt hatalmas vésőfog nyúlik elő, ezekkel vájják ki az üregeket és addig s addig forognak, míg tüskéikkel kitágítják. Ilyenmódon negyven-ötven sün fél méter mély gödröt vés ki magának a parti sziklában.