Magyarország 1927. évi cross-country bajnoksága

A griffmadaras atléták fölényesen győztek az idei cross-country bajnokságban

Egyéni bajnok: Szerb Elek, csapatbajnok MAC

Gyulay, az a kis debreceni honvéd nyeri a bajnokságot, ahogy akarja, hiszen az elmúlt vasárnap kenterben vert mindenkit. – Igen ám, csakhogy ma 10 kilométeres a táv és a Gyulaynak ez túl sok. A saját bevallása szerint ő csak 6 kilométerig legény.

Ilyen és ehhez hasonló vitatkozás folyt ma az első „atlétikai különvonaton”, amely Lehicid Béla akciójára a szabadtéri sportok rajongóinak százait szállította ki vasárnap délelőtt a káposztásmegyeri lóversenytérre, ahol Magyarország ez évi cross-country bajnoksága dőlt el.

Pont 1/2 11órakor startoltak a „nagyok”, akik között a kék-sárga dresszes atléták mutattak a legtöbbet. Rajtuk kívül csak Gyulay Gábor, a tavaly föltűnt debreceni honvéd tetszett legjobban. A kis Gyulay az utolsó kilométerig veszedelmes volt.

Ott azonban a nagyobb rutin és az állóképesség kezdett érvényesülni. Leszakadt és csak nehezen tudta a harmadik helyet okkupálni, mert a griffmadaras atléták, akik közül a győztes Szerb ragyogó 200 méteres finisht vágott ki, nagyon megszorították.

Részletes eredmény:
I. Magyarország 1927. évi mezei futóbajnoksága: Szerb Elek MAC 35 p. 39,6 mp. 2. Belloni MAC 35 p. 41,8 mp. 3. Gyulay DEAC 35 p. 54,4 mp. 4. Kultsár MAC 36 p. 15,6 mp. 5. Papp FTC 36 p. 29,8 mp. 6-10. Hrenyovszky MAC, Piros Szolnok, Király ETC, Grossz MTK.

II. Magyarország 1927. évi mezei futóbajnok csapata: 1. Magyar Atlétikai Club (Szerb, Belloni, Kultsár, Hrenyovszky, Zöllner) 22 ponttal. 2. MTK 63 p. 3. MTE 84 p. 4. FTC 96 p. 5. ESC 116 p.

A vidéki csapatok közül: 1. Szegedi VSE 166 pont. 2. ARAK (Székesfehérvár) 194 p. Budafoki SK 196 p.

Kár, hogy az idén a rendezés hiányos volt. A sajtó például csak a legnehezebb módon tudta a részletes eredményeket megszerezni.

Remek küzdelmet vívtak ifjúsági atlétáink is vasárnap az idei cross-country bajnokságért, amelynek sorsa szintén Káposztásmegyeren dőlt el 4 kilométeres távon. Győzött a kivételes képességű Szabó Miklós, aki egyszerűen elfutott társaitól és vagy 130 méterrel, tetszés szerint győzött.

Részletes eredmények
:
I. Magyarország 1927. évi ifjúsági mezei futóbajnoka: Szabó Miklós KAOE 13 p. 37 mp. 2. Takács MTK 14 p. 03,4 mp. 3. Sütő MTE 14 p. 09,4 mp.

II. Magyarország 1927. évi ifjúsági mezei futóbajnok csapata: Munkás Testedző Egyesület 29 ponttal. 2. Vasas 61 p. 3. MTK 93 p. 4. KAOE 96 p.