Községfejlesztési csoportot állitanak föl az 1928-iki árumintavásáron

A legutóbb elmult évtizedek egyik jellemző tünete a nagyvárosok kifejlődése.
A technika összes vivmányai itt kerültek érvenyesülésre és föltünő, hogy e haladás mellett a községek élete szinte teljesen elmaradt. A háborut követő nagy gazdasági és társadalmi átalakulások egyik örvendetes következménye, hogy épp a szociális szempontok, valamint a vidéki néprétegek müvelődésének fejlődése most már előtérbe helyezte a községek megfelelő fejlesztésének gondolatát is.

Ebben az irányban több társadalmi és gazdasági akció indult az utóbbi időben már nálunk is. A fejlődés ezen irányának természetes folyománya az is, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az 1928. évi árumintavásár egyik legfontosabb ujitásaként egy községfejlesztési csoport létesitésére határozta el magát.

A vásár községfejlesztési csoportja közel 19 alapcsoportra fog oszlani, bemutatva a községek viz-, valamint világitó- és fütőanyagokkal való ellátásának, a községek egészségügyi és tüzbiztonsági fölszereléseinek legolcsóbb és legegyszerübb módjait. Természetes, hogy a vásár vezetősége e csoport megszervezésével egyidőben gondoskodni kiván arról is, hogy a faluról intézendő vezető hatósági tényezők (alispán, főbiró, stb.), valamint a falu vezető egyéniségei (jegyző, biró) megfelelő számban tanulmányozzák a községfejlesztési csoportot.

A vásár evégből megfelelő községfejlesztési tanfolyamok létesitését is tervezi, amelyeknek keretében szakértők fogják ismertetni és demonstrálni azon technikai lehetőségeket, valamint árkalkulációkat, amelyeknek alapján a magyar falu egészségügyi, kulturális és gazdasági élete aránylag csekély áldozatok mellett uj fejlődésnek indulhatna.

E csoport szervezésének hirére a szomszédos Jugoszlávia községeiből is érdeklődéssel fordultak már a vásár vezetőségéhez, kilátásba helyezve a szerb községi előljáróságok csoportos fölutazását az esetre, ha a vásárral kapcsolatos községfejlesztési tanfolyam szerb nyelvü előadásokat is rendszeresitenek.

A szakbavágó magyar gyáripari cégek természetesen e csoport kialakulása iránt már eddig is nagyon érdeklődnek, ugy, hogy ez a csoport az 1928. évi Budapesti Nemzetközi Vásár egyik legjelentékenyebb vonzereje lesz.