Bravúrosan szerepeltek válogatott boxolóink Berlinben

Négy versenyzőnk egy második, két harmadik és egy negyedik helyezést ért el – A német 4, a svédek 2, az olaszok és a norvégek 1-1 Európa-bajnokságot hódítottak el.

Berlin, május 21.


Végre elérkezett az utolsó nagy ütközetek napja is…

Péntek este a villanyárban úszó Sportpalast zsúfolásig megtelt a boxsport híveivel, akik között a világ minden nációja képviselve volt. Tekintélyes számú négereken kívül még sárga arcokat is föl lehetett fedezni. Természetes, hogy bábeli nyelvzavar uralkodott a nézőtéren, de a keményebb ütések vagy faultok után feltörő indulatkitörések mind egy nyelven, félre nem érthetően hangzottak.

A döntő viaskodások sorát a Magyar-Micsicsák-Falk (svéd) mérkőzés nyitotta volna meg, de ez elmaradt, mert Magyar legutóbbi meccsében kézsérülést szenvedett. Hasonlóképpen elmaradt a Gardebols (francia) – Engelström (svéd) párharc is, mert a francia ökölvívó kezei is megroppantak.

A légsúlyban Kocsis Antal szállt szembe a svéd Boomannal, aki nemcsak erősebb volt nála, de technikában is felülmúlta s így megérdemelten szenvedett vereséget. Kocsis tehát második lett. A közönség fair és szimpatikus küzdőmodoráért lelkes tapssal jutalmazta.

A bantamsúlyban a favorit Lanzi (olasz) fölött Dalchow (német) meglepetésszerű győzelmet aratott. Az első német diadal után a közönség lelkesedése leírhatatlan volt. A nemzeti himnusztól csak úgy harsogott a Sportpalast.

A pehelysúlyban a német Dübbers a svéd Wolffot verte, majd a könnyűsúlyban újból német győzelem következett Domgörgen révén, aki Sandet (dán) biztosan intézte el.

Nagy meglepetést keltett az olasz Caneva, aki a weltersúlyban a nagyra tartott belga Rothot verte le. A középsúlyban a gyanús ütésekkel operáló Christensen (norvég) a német Mayer fölött diadalmaskodott.

A kisnehézsúlyban Müller (német) honfitársai nagy örömére a negyedik Európa-bajnokságot szerezte meg Németországnak a holland Million ellen. Végül a nehézsúlyú svéd óriás, Ramm galoppban verte a német Schönrathot.

Végeredményben az egyes súlycsoportokban a következők lettek bajnokok, illetőleg értek el helyezést:
I. Légsúly: 1. Beomann (svéd) 2. Kocsis (magyar)

II Bantamsúly: 1. Dalchow (német), 2. Lornai (olasz)

III. Pehelysúly: 1. Drübbers (német) 2. Wolff (svéd) 3. Gelbay – Gelb (magyar) 4. Hornsen (svéd)

IV. Könnyűsúly: 1. Domgörgen (német) 2. Sande (dán)

V. Weltersúly: 1. Canova (olasz) 2. Roth (belga) 3. Balázs (magyar), 4. Johanson (svéd)

VI. Középsúly: 1. Christensen (norvég) 2. Mayer (német) 3. Falk (svéd) 4. Magyar – Micsicsák (magyar)

VII. Kisnehézsúly: 1. Müller (német) 2. Millen (holland)

VIII. Nehézsúly: 1. Ramm (svéd) Schönrath (német)

Németország tehát 4, Svédország 2, Norvégia és Olaszország 1-1 Európa-bajnokságot könyvelhet el, mi pedig egy második, két harmadik és egy negyedik helyezést, amely várakozáson felüli és nagyon megbecsülendő eredmény.