Delmár Walter sebességi rekordja

Delmár Walter 155.2 kilométeres magyar sebességi rekordot futott a túraútba beiktatott síkversenyen

Pénteken futották le a Magyar Túraút második szakaszát, mely a Dunántúl hegyei között vezette végig a résztvevőknek hatalmas táborát. A második szakasz túrarészlete minden zavaró incidens nélkül került lebonyolításra, csupán Dietl Hubert és Manó József szerencsés balesete hozott némi izgalmat.

Manó előzés alkalmával bukott, a nagy porban elveszítette tájékozódó képességét, míg Dietl kis Amilcar-kocsijával túl gyorsan vette az egyik fordulót és kettős szaltót csinált. Kocsija teljesen összetörött, szerencsére sem neki, sem utasának nem történt komoly baja egy-két zúzódáson kívül.

A síkverseny Delmár Walter, Wolfner András és Szini János nagy mérkőzése volt, a három versenyző a szó szoros értelmében elkeseredett küzdelmet folytatott egymással a leggyorsabb időért, melynek dicsősége mellé a bajnoki pontozás és a magyar rekord teljesítménye is járult.

A síkversenyből Delmár Walter került ki győztesen, aki hatalmas, négy és fél literes kocsijával – bár nem tudta a svájci kilométerversenyen elért idejét megismételni – legyőzte a jóval kisebb hengerűrtartalmú gépeken startoló Szini Jánost és Wolfner Andrást és Lipthay Antalt.

A síkverseny egyébként igen értékes tapasztalatokat hozott. Kiderült ugyanis, hogy a fantasztikus sebességek emlegetése mellett eladásra kerülő kocsimárkák legnagyobb része, még a legszerencsétlenebb körülmények között sem éri el a garantált sebesség – háromnegyed részét.

Szinte komikus volt a papíron jóval százon felül futó autócsodákat – szerény nyolcvanas tempóban mászni látni, ami nem vet jó fényt azokra, akik nem mennek a szomszédba egy-egy házszámért.

A motorkerékpárok közül elsősorban Hummel Endre nevét kell megemlíteni, aki teljesen széria kivitelű Velocette-gépén 110 kilométeres sebességet futott ki síkverseny alkalmával.

Hummel előkelő TT szereplése után azok sorába lépett, akiknek személyével komolyan számolni kell, de fejlődése – melyben nem kis része van pompás Velocette-gépének – olyan mértföldes léptekkel haladt, ami még a szakembereket is meglepte. Hummel úgy a hegyi-, mint a síkversenyeken abszolút elsőként végzett, gépe minden baj nélkül abszolválta a több mint hatszáz kilométeres távot.

Az oldalkocsik abszolút győzelme meglepetésre Urbach László nevéhez fűződik, aki 109 kilométeres eredményt ért el a síkversenyen. Gépe ugyanaz a Harley Davidson, volt, melylyel már több mint 12.000 kilométert futott meg és mindennapi túrázásain kívül sikerrel szerepelt az Automobil-Motorsport versenyén is.

Urbach parádi abszolút első helyére alaposan reáduplázott síkversenyeredményével, elért sebessége egyenesen fantasztikus, ha elgondoljuk, hogy eredményét teljesen túrakivitelű szériagépen érte el.

A táti síkverseny eredményei a következők
:
Delmár Walter (4.5 Steyr szupersport) 155.2 km.
Wolfner András br. (2.300 Bugatti kompresszor) 150.0 km.
Szini János (3.0 ADM sport) 148.8 km.
Lipthay Antal br. (2.0 Bugatti vk.) 139.1 km.
Feledy Pál dr. (1.5 Bugatti vk.) 131.8 km.
Széchényi Miklós gr. (1.5 Bugatti vk.) 128.3 km.
Pálffy Daun József gr. (3.0 ADM) 125.2 km.
Wolfner László (3.5 Steyr szupersport) 124.5 km.