Walkó külügyminiszter vasárnap délelőtt Apponyi gróffal tanácskozott

Walkó külügyminiszter szombaton és vasárnap fölkereste Apponyi Albert grófot, a Genfbe utazó magyar delegáció vezetőjét és részletesen megbeszélte vele a Népszövetség szeptemberi tanácskozásaival kapcsolatos problémákat.

Apponyi a tanácskozás után közölte munkatársunkkal, hogy még hétfőn visszautazik Gyöngyösapátiba, ahonnan szerdán indul utnak Genfbe, tekintettel arra, hogy csak a közgyülés szeptember 5-iki megnyitására kell megérkeznie.

Walkó külügyminiszter már vasárnap este elutazott Genfbe, hogy szeptember 1-én jelen lehessen a Népszövetség Tanácsának megnyitóülésén. A genfi tanácskozások, beavatott helyről szerzett értesülésünk szerint, két-három hetet fognak igénybevenni és még mindig nincs kizárva az a lehetőség, hogy a záróülések valamelyikére Bethlen miniszterelnök is kiutazik.

A népszövetség Tanácsának napirendjén huszonkilenc pont szerepel, amelyek között Magyarországot legközvetlenebbül a 13. pont: a magyar-román döntőbirósági ügy tárgyalása érdekli, bár nem lehetetlen, hogy a végleges döntést, a várható komplikációkra való tekintettel, a Népszövetség decemberi ülésszakárafogják elhalasztani.

Egyelőre bizonytalan, hogy Csehszlovákia csakugyan szóváteszi-e Genfben a Rothermere-akció ügyét. Valószinű, hogy erre a kirohanásra a főtitkári jelentés tárgyalásakor fog sor kerülni. A Rothmere-akció ügyének megvitatása mellett, magyar nézőszögből tekintve, teljesen eltörpülnek a tárgysorozat többi pontjai. A szeptember 5-ikén kezdődő közgyűlés napirendjén nem kevesebb, mint huszonkilenc programpont szerepel és igy előrelátható, hogy a magyar delegáció tagjai a tanácskozások elhuzódása következtében csak szeptember második felében érkeznek vissza Budapestre.