Kehrling Béla megnyerte az egyes- és a páros bajnokságot is

Vasárnap délután díszes közönség gyűlt össze a margitszigeti center court-ön, hogy szemtanúja legyen Magyarország férfi egyes és férfi páros bajnokságai döntőmérkőzéseinek.

A mérkőzések a papírforma szerint zajlottak le ugyan, azonban olyan heves és meglepően hullámzó küzdelmekre vezettek, amelyek az utolsó pillanatig – különösen a férfi párosban – nyitva tartották a győzelmi esélyeket.

Kehrling sorra hibázza service-eit is, majd legszebb akciói előkészítése után centiméterekre üti a szépen elhelyezett volley-it a vonalon kívül, míg Aslangulnak több netzlabdát ajándékoz a sors és az első szettet meg is nyeri 6:2-re.

A kép a második szett elején sem változik. Aslangul már 3:0-ra vezet, amikor Kehrling erősíti a tempót és a második, valamint a harmadik szett 6:4 Kehrling javára.

A negyedik szettben a tempó még jobban erősödik. Most a francia is keményen támad, de itt már kitűnik a klassziskülönbség. Kehrling újból megszerzi 3:3-ra a vezetést.

Húsz percnyi pihenő után megkezdődik a páros bajnokság döntőmérkőzése. Landry kezd szerválni, azonban sem ő, sem Kelemen nem jönnek lendületbe. Kehrling-Pétery könnyen nyernek 6:2-re.

A második szettet Kelemen-Landry nyeri 4:6 arányban. A harmadik szettet már 0:6-ra veszítik Kehrlingék. A negyedik szettben végre a magyar bajnok veszi kezébe az irányítást és a szett 6:2 arányban Kehrling-Pétery zsákmánya lesz.

Az ötödik szettben mind a négy játékos fokozott erővel lép akcióba. A magyar pár rövidesen 5:2-re vezet és végül 6:4-re győz.