Hatalmas köd a jánoshegyi versenyen

Lámpafénynél győzte le Simpsont Urbach vasárnap, nagy ködben, a jánoshegyi versenyen.


Delmár, az autóverseny győztese, nem érte el tavalyi legjobb idejét, Wolfner báró kiesett a versenyből.


J. H. Jimmy Simpson, az ördöngős angol motorkerékpáros, az angol T. T.-versenyek szoros rekordere, a Grand Prix győzelemszériák hőse tette nevezetessé a MAC vasárnapi jánoshegyi versenyét. A híres sampionnal – aki nem is fut, hanem röpül – ezúttal először mérkőzhettek itthon a magyar versenyzők.

Fokozta az érdeklődést, hogy ezen a versenyen csaptak össze a legvakmerőbb magyar kocsivezetők is, Delmár, Szini, Wolfner. Hatalmas autótáborral vonult föl a közönség a versenyhez, a publikum tömegét azonban elriasztotta a makacs eső, amelyet – Simpson kedvéért – olyan londoni köd váltott föl, hogy a versenyzők kigyújtott lámpával rohantak a nagy ködben.

Hajmeresztő volt, mintha fantomok suhantak volna a páratengerben úszó szerpentineken. A mentők rendkívüli készültséggel helyezkedtek el a pálya vonalán: hihetetlennek látszott, hogy ez a verseny súlyos katasztrófák nélkül múlhat el. Csodával határos – néhány „elfekvésen” kívül semmi komolyabb baj nem történt. Pedig a pályán két olyan hajtűkanyar is van, amelyek még szép időben is borzongatók.

A remek útvonal hossza 4.66 km., startja a Szépjuhásznénál, célja fönn a jánoshegyi menedékháznál. Ezen a 4 1/2 kilométeres hegyipályán, a vakító ködben, tüneményes gyorsaságot értek el a versenyzők. Nyolcvanan neveztek be, közöttük három nő és csak néhányan maradtak el a starttól.

A három nőversenyző közül csak Linzbauer Kató és Wollemann Istvánné futott, Bezsilla Nándorné magas láza miatt nem vehetett rész a versenyben. Nem indult az angol Rowley sem, mert egy héttel ezelőtt kitörte a karját az osztrák Grand Prix-ben. Hiányzott a versenyzők közül ifj. Horthy István is, aki már tréningen sem vett részt. A népes verseny bővelkedett az izgalmas futamokban.

Mindenki a rettegett Simpsont leste, hogy vajon a kedvencek – Balázs, Urbach és Feledy – közül sikerül-e valakinek őt legyőznie. Simpsont külön ünnepléssel fogadták a startnál, a versenyvezetőség nevében Vassel Károly udvarias beszéddel köszöntötte és szép tiszteletdíjat nyújtott át az angol vendégnek, aki egyébként versenyen kívül futott.

Simpson zöld fejvédőt kapott, hogy a közönség fölismerhesse rohanása közben. A kellemes arcú, szőke, fiatal Simpson mosolyogva indult el 350 cm3 AJS gépén, amelyet itt kapott kölcsön s amelyet egynapi munkájával alakított át külön igénye szerint.

Az idegen gép azonban befolyásolhatta. Szédítően stoppolt a kanyarulatoknál és nyomban vehemens kitörésekkel dolgozott, mégis – nagy meglepetés és diadalmámor: Urbach 1 és 3 tizedmásodperccel megelőzte Simpsont.

Az angol ideje 3 perc és 17.3 másodperc volt, Urbach László 350 cm3 AJS géppel 3 perc és 46 másodperc alatt érkezett be. Ebben a kategóriában a tavalyi legjobb eredmény 4 p. 18.8 mp. volt. Urbach győzelmét tehát nemcsak a „röpülő Jimmy”-vel való sikeres vetélkedés szépíti meg, hanem a jelentékeny rekordjavítás reális eredménye is.

Simpson a közönség tapsai közben boldogan ölelte meg Urbachot, mert – amint mondotta – örül, hogy a remek magyar versenyző lett a győztes.