Kereskedelmi és ipari konjunktura és nagy pénzbőség Franciaországban

Páris, március 30.

Másfél évvel ezelőtt, amikor a francia frank kurzusának mélypontja körül tántorgott, sürü embertömeg tolongott a párisi tőzsde kulisszjai körül, a nagy tőzsdepalota hatalmas oszlopsorai alatt. A tőzsdepalota körüli utcákon pedig olyan hatalmas tömeg feketéllett, hogy a taxik és autóbuszok alig tudtak utat törni ezen az emberfalon keresztül.

Egy esztendeje, amikor a nagy szanálási akció még az elején tartott, ez a nagy tömeg észrevehetően megritkult, meggyérült; de ma ujból megsokasodott és uj érdeklődéssel gyül a játékosok és ügynökök tömege a tőzsde árkádjai alá.

Mi történik Franciaországban, mi történik a párisi tőzsdén?
A válasz erre a kérdésre bennünket is igen közelről érdekel, mert ne feledjük el, a balkáni háboruk előtt, amig az osztrák-magyar probléma megoldása az európai politika előterébe nem nyomult s mi Franciaországgal politikai ellentétbe nem kerültünk, Páris volt a magyar piac főpénzforrása.

Párisban helyeztük el zálogleveleink, községi ésvasuti kötelezvényeink nagy tömegét, a francia kispolgár pénzén tért át a magyar mezőgazdaság a belterjes, a kapitalisztikus gazdálkodásra s francia pénzen épült föl Budapest bérházainak nagy tömege.

A háboru eltüntette egyidőre a francia vagyon jó részét s nekünk meg szerencsénk volt, hogy nagy erőfeszitések árán s néha elég drágán is, de megtudtuk szerezni a barátságos londoni és newyorki piacon elenyésző kis részét azoknak a tőkéknek, amelyekre olyan égetően nagy szükségünk van.

A francia piac ujból megnyilta tehát nemcsak az olcsóbb pénz jelentené Magyarországnak, hanem a bővebb pénzforrást is, meg a közelebbit is, jelentené az épitkezések megindultát s a forgalom megkönnyitését.

Franciaország ma ott tart, hogy a választások után igen könnyen lehet, ujból mint Európa tőkése és pénzadója jelenik meg a világ előtt, csak az a kérdés, hogy ebből a pénzből nekünk jut-e? Ami másfél év alatt itt történt, az a világgazdasági történetben épp olyan meglepő, szinte csodálatos jelenség, mint volt az, amikor Franciaország minden külső segitség nélkül, szinte a mellényzsebéből kifizette a hetvenes háboru után az akkor elképesztően nagy, ötmilliárd aranyfrank hadikárpótlást. Franciaország másfél év alatt a saját erejéből stabilizálta a veszedelmes iramban lefelé csuszó frankot.

Ezt ugyan Németország is megtette, de Franciaország ennél többet vitt végbe. És pedig azt, hogy megvédte a valutáját, ugyanakkor visszaszivta a külföldről az óriási tételekben külföldre vándorolt hazai tőkét, nagyszerü kereskedelmi és ipari konjunkturát produkált és ezt a konjunkturát nem mint a németek, idegen kölcsönökből, hanem a saját tőkéiből alimentálta, ugyanakkor továbbá a saját jegybankjának óriási arany- és devizakészletet gyüjtött s ezzel a folyamattal párhuzamosan olyan pénzbőséget teremtett a párisi pénzpiacon, hogy ma Páris látja el rövidlejáratu kölcsönökkel Londont, Amsterdamot s mondhatni, az egész ipari Nyugatot.

Mindez csöndben történt, minden különösebb hühó nélkül, amelyben ez a furcsa s oly szenvedélyes nép pénzbeli dolgait intézni szokta.

A nagy konjunktura ma változatlan erővel tart tovább: a francia földön, a francia ipar oly hosszu időre és olyan lukrativ megrendelésekkel van ellátva, mint a huszonegyes nagy „boom” óta még soha, a párisi grossisták, bár a „kis üzlet” ma alig megy, éjfélig dolgoznak, ugyanakkor a hatheti, háromhavi hitel ára évi 3-3 1/2 %, de a pénzbőség olyan nagy, hogy naponta 5-10 milliós tételekben helyeznek ki Londonba pénzt 4-4 1/4 % mellett.

S vajjon mi az oka, hogy ebből a nagy pénzbőségből olyan kevés, mondhatni semmi sem jut Európa keleti felének? Elvi és törvényes akadálya annak, hogy magyar részvényeket, magyar zálogleveleket helyezzünk el Párisban, nincsen. Gyakorlati annál több.

Tőkekiviteli tilalom nincs Franciaországban.
De viszont gyakorlatilag lehetetlen magyar papirokat Párisban kotiroztatni s bár törvény, rendelet nem tiltja, a francia bankok nyilván egy titkos s felsőbb kéz intésére soha hosszu lejáratu kölcsönt külföldre nem adnak. Sajnos, tehát jó egy-két évig nem számithatunk arra, hogy a régi kapcsolatokat a párisi bankvilággal fölélesszük.

De a francia bőségből más uton igen kézzelfogható előnyökre tehetünk szert.
A francia ipar nemigen expanziv, nemigen megy a kurrens üzlet után; megteheti, mert az üzlet szokott hozzájönni!

A nagy tőkebőség teszi viszont, hogy a francia ipar gyakran olcsóbb és föltételekben kulánsabb, mint akár az osztrák, akár – a cseh. A legutolsó években a magyar-francia kereskedelmi forgalom növekedett ugyan, de még mindig hány kitünő, szép és olcsó cikk van, amely különb, mint a cseh vagy a bécsi.

A magyar kereskedő, hiába sir a textilvámok ellen, még kartelekkel is megkötik a kezét-lábát. Itt cselekedni kéne – a fogyasztók érdekében. Olyan árut kell vásárolni, amely a mai vámok és kartelek ellen is fölveszi a harcot…