Gaál Gaszton a törvények dzsungeléről

Vajjon a jólvégzett munka tudatában kezdheti-e meg karácsonyi vakációját a kormány és pártja, alkalmasak-e a meghozott törvények az agyonadóztatott magángazdaságok talpraállítására és ha nem, mi volna a törvényhozás legsürgősebb teendője, - ezekkel a kérdésekkel kerestük föl vasárnap Gaál Gasztont, aki hosszabb szünet után itt szólal meg először:
- A kormányzási ambició helyeselhető célját nem abban látom, hogy egy-egy miniszterium minél több uj törvényt gyártson, mert jól adminisztrálni – hangsulyozom, hogy jól adminisztrálni – a meglevő törvények alapján legalább is akkora, ha nem nagyobb érdem, mint esetleges, át nem gondolt és hatásaiban előre meg nem mérhető uj törvények gyártása. Ami engem illet, sohasem rajongtam azért a „törvény-tömeggyártásért”, amelynek az összeomlás óta szenvedő alanyai vagyunk.

- E téren a divatos „többtermelési” jelszó igazán hajmeresztő eredményeket produkált. Erről koldul egész pénzügyi, jogi és gazdasági kormányzásunk s ha valahol, e téren igazán – most már keserves tapasztalatok árán – elmondhatjuk, hogy „selten kommt was Besseres nach”. Ahelyett, hogy – mutatis mutandis – a régi megszokott és bevált, az életbe átment törvények alapján iparkodtunk volna államéletünk és háztartásunk egész vonalán rendet, konszolidációt teremteni, a konjunkturális, pongyola törvénygyártás ingoványos talajára tévedtünk.

- S az eredmény? Egyfelől tultengő bürokrátizmus, másfelől zürzavar, rendetlenség és jogbizonytalanság az élet számtalan viszonylatában. Csak adó- és gazdasági törvényeinkre utalok, amelyek már születésük percében magukban hordták az igazságtalan és aránytalan megterhelés, a végrehajthatatlanság minden ismérvét és olyan állapotokat teremtettek, amelyek csak tabula rasa-val lesznek – ha egyáltalán lesznek – valaha kiküszöbölhetők. Valósággal uj Werbőczre lenne szükség, aki a törvények mai dzsungelében rendet tud teremteni.

- Mindenekelőtt szükség lenne lehetetlenül rossz és részrehajló vámtörvényünk alapos reviziója. Ez a törvény ugyanis legtöbb bajunknak (drágaság, kartelek, a józan beruházások lehetetlensége, termelési nehézségek, stb) kutforrása, amely sok-sok millió termelő, egyben fogyasztó megnyomoritását jelenti, néhány száz – és köztük elég sok külföldi – „iparvárur” egyéni érdekeiért.
Hogy csak egy példát említsek, városaink nem építhetnek, vagy óriási áldozatok árán – vízvezetéket. Megfizethetetlenné teszik az egészséges ivóvizet, mert a magyar csőkartel métermázsánként 51 pengős ajánlattal mert előállni, amikor a cseh csőgyárak vám nélkül? Budapest 20.20 pengős ajánlatot tesznek. S végül is – kormánybeavatkozás után – 44 pengőért kell vám nélkül a magyar kartelnél (sub titulo: magyar ipar pártolása) a magyar városoknak megrendelni a vízvezetéki csövet.
Vérlázító és tűrhetetlen gazdasági kilengések ezek, amelyeknek gyökere és termőtalaja bünös vámtörvényünk és az összeférhetetlenségi törvény laza kezelése.

- Ha tehát tőlem függne, ezeken kérdezném a magángazdaságok helyzetének generális törvényhozási szanálását. A megnyomorított magyar élet gyökeres kikurálásánál fontosabb és sürgősebb kormányzási és törvényhozási föladatot ezidő szerint nem ismertek. Ezt a kérdést kellene tehát összes vonatkozásaiban törvényhozásunk tengelyévé tenni.