Benes beszéde a legionáriusok ünnepén

Prága, december 18.
A cseh legionáriusok vasárnap emlékünnepet rendeztek annak emlékére, hogy a francia kormány tíz év előtt dekrétumot bocsátott ki, amellyel a szövetséges csapatok részeként fölállította a cseh hadsereget. Az ünnepségen megjelentek: a köztársaság elnöke, a diplomaták, valamint a polgári és a katonai hatóságok képviselői.

Benes külügyminiszter rámutatott ünnepi beszédében arra, hogy ma az egész világ tekintete inkább a jövő és a békeeszme felé fordul, semmint a multba és a háború felé. A cseh népnek a háboru idején az önállóság elnyerésére irányuló akciója a háború előtt Középeurópában uralkodó fölfogás ellen és a sohasem egy nép exisztenciája ellen fodult. Tegnap harcolnunk kellett, ma együtt kell és akarunk dolgozni mindenkivel, akikkel a háboruelötti Európában gyakran konfliktusban éltünk. Ma nyugalmat és munkát, megértést és engesztelékenységet, kölcsönös tiszteletet és megbecsülést akarunk.

Igy éreznek ma a frontharcosok Franciaországban éppugy, mint Németországban, Angliában éppugy, mint nálunk. Igy gondolkoznak legionáriusaink is. Ma együtt dolgozunk mindenkivel az uj Európ fölépítésén. Igy dolgozunk együtt kilenc esztendő óta Franciaországgal és a többi állammal a nagy európai szolidaritás szellemében, így egyeztünk megy Locarnóban Németországgal és így reméljük, hogy holnap megegyezünk Magyarországgal.

Ilyen értelemben munkálkodunk belpolitikai téren is az együttmüködés a németekkel és magyarokkal való megértés érdekében, amikor győzelmünknek azt az értelmezést adjuk, ami benne tényleg rejlik, tudniillik az igazságosság és a szabadság eszméinek győzelmét!

Benes után Roux prágai francia követ beszélt. Annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a csehszlovák és francia nemzetet összekötő barátság, amelyet vér szentelt meg, a jövőben ne legyen kitéve ilyen megpróbáltatásnak, ha azonban a körülmények szerencsétlen egybetalálkozása következtében erre sor kerülne, kiállnának épp úgy, amint a multban is.