A budapesti birkózó Európa-bajnokság

Papp, Badó, Kárpáti és Magyar pompás győzelmei révén a birkózók Európa-bajnokságában első helyre kerültünk és elnyertük a Nemzetek Díját. Kárpáti lepontozása miatt parázs tüntetést rendezett a közönség.

Négy napon át, 34 órai kemény küzdelem után dől el vasárnap este a budapesti birkózó Európa-bajnokság, amelyben 14 nemzet 68 reprezentánsát vonultatta föl. A Beketow-cirkuszban legalább ezer emberrel volt több, mint a rendőrileg engedélyezett létszám, mert akik már jegyhez nem juthattak, megrohamozták a rendőri kordont és elfoglaltak minden talpalatnyi helyet az arénában.

A döntő viaskodások természetesen fokozott izgalmak közepette folytak le. Amikor egy-egy magyar válogatott lépett a szőnyegre, még a legrutinírozottabbak is elvesztették higgadtságukat és csak a magyar versenyzőt látták már – előre győztesnek. És amikor ez nem következett be, akkor kész volt a tüntetés. Különösen az ifjú Kárpáthy legyőzése után támadt óriási vihar. Teljes félórán át olyan fülsiketítő tüntetés rázta a cirkusz falait, amire még nem volt példa nálunk.

Csak a rendőrség legerélyesebb közbelépésére ült el az orkánszerű zaj, de a további mérkőzéseket állandóan megzavarta a tüntetők füttykoncertje, mert senki sem tudja elfelejteni a Kárpáthyn esett sérelmet. De Papp és Badó bámulatos győzelmeikkel feledtették a rossz hangulatot és amikor kiderült az is, hogy a Nemzetek Díját is elhódította a magyar gárda, végehossza nem volt az örömnek.

Végeredmény:
Légsúly: 1. G. Gozzi (olasz) 2. Pülsep (oszt.) 3. Magyar (magyar)

Pehelysúly: 1. V. Väli (eszt). 2. Kárpáthy (magyar), 3. Ekeberg (norvég)

Könnyűsúly: 1. E. Sperling (német). 2. Petterson (svéd) 3. Käpp (eszt)

Kisközépsúly: 1. Papp L. (magyar) 2. Kusnetz (eszt). 3. Haala (csehszlovák)

Nagyközépsúly: 1. Szabó A. (cseh-magyar). 2. Sjöstedt (svéd) 3. Loo (oszt.)

Nehézsúly: 1. Badó R. (magyar), 2. Richthoff (svéd) 3. Urban (csehszlovák)

A Nemzetek díja: 1. Magyarország 9 pont. 2. Észtország 8 pont. 3. Svédország 6 pont.

A brilliánsan rendezett verseny végén Dinich Vidor országgyűlési képviselő emelkedett hangú beszéd kíséretében osztotta ki a szebbnél-szebb tiszteletdíjakat. A győztesek fölsorolásánál az illető nemzet zászlója futott a magasba és a zenekar a megfelelő himnuszt játszotta.

Kölcsey Himnuszára háromszor került a sor, mert Papp és Badó révén két bajnokságot nyertünk, de elhódítottuk a Nemzetek Díját is, sőt a magyar gárda zsákmánya lett a Brüll Alfréd-vándordíj és a Székesfőváros díja is.