Transzvál kincsei és a titkos levelek

Röviddel ezelőtt híre járt, hogy a transzváli állami levéltárt sikerült az angolok elől elrejteni és most megmentették.

De a boerok az angol éberség kijátszásával még sokkal fontosabb dolgokat is megmentettek ugyanis: a transzváli és oranjei állami kincstárt, a melyben sok millió értékű arany volt, részint rudakban, részint pénzben kiverve, továbbá sok gyémánt és értékpapiros.

A boerok ügyességét dicséri a kincstár megmentése, mert több mint husz angol hadihajó őrködött folyamatosan a Delagoa-öböltől egészen a Földközi tengerig. A kincstárt ugyanabban az olasz kikötőben szállították partra, a melyben a levéltárat. Krüger a levéltár okiratait nyilvánosságra hozza, mely Anglia és főleg Chamberlain gyarmatügyi miniszter kétszinü politikáját leplezi le.

Londonból pedig azt jelentik, hogy Hollandia Németországgal tárgyalásokat folytat a Transzválból és Oranjeból kivándorló boeroknak Németország afrikai gyarmataiba való letelepítése tárgyában. Ugyanis Krüger mintegy30 millió font sterlinget (360 millióforint) hozott magával és ezen a pénzen földeket akar vásárolni hazátlan boerok részére.