A film éppenséggel nem törekszik arra, hogy teljes és hű Napoelon-életrajzot nyujtson nézőinek. Meséje mindössze karrierjének legelső éveit adja, első konzulságáig, az olaszországi támadás megindításáig. Nem tudjuk, tervezi-e Abel Gance filmjének továbbfolytatását, hogy ezt az első részt trilógiává vagy sorozattá egészítse ki.
Bizonyosnak érezzük azonban azt, hogy ez a film már mindent megadott Napoleonról, amit csak költői szempontból megadhatott: azt a csodálatos utat, amelyen egy nagy akarat magával tud ragadni millió és millió akaratot és a zseni lelkének félelmetes szuggesztivitását, lenyügöző és lelkesítő erejét.
Abel Gance fanatikusan hisz a szavak erejében, a művészi hatás bűvös hatalmában. A film első részének középpontjába azt a jelenetet állította, amikor a rajnai hadseregnek fiatal hadnagya, Rouget de l'Isle jelentkezik a forradalom vezéreinél, mert hozott egy dalt, amely "gyujt és lelkesít". A dalt elénekli a konventben, leírhatatlan hatással. A hatás filmszerű érzékeltetésében a rendező eddig felül nem múlt eredményt produkált.
A Marseillaise-jelenet tisztára filmszerű megoldása azért is sikerülhetett ennyire a rendezőnek, mert minden néző ismeri a dalt és dallamot, amelynek hatása itt képszerűen megtestesül. Nehezebb feladata volt a második rész központi jelenetében, amelyben már nem a forradalomnak, hanem a zseninek magávalsodró erejét kellett megéreztetni. Napoleon rövid beszédet mond a katonákhoz; a beszéd a rongyos hadseregből megteremtette a Grande-Arméet, a világtörténet legdiadalmasabb hadseregét. Itt a szavak, Napoleon beszéde, szavak maradtak, amelyeket felírások idéztek elénk.
Abel Gance filmjének tempója, a film lendületeinek energiája elejétől végig szuggerálja az energiának azt a lebírhatatlan tempóját és lendületét, amely Napoleont a világtörténelem ormai fölé repítette. Abel Gance mindezt a képkomponálásnak, a megvágásnak és a montagenak olyan művészetével érte el, amelynél különbet alig találnánk a filmművészet eddigi legszebb eredményei közt is.
De meg kell emlékeznünk a film fogyatékosságairól és szépséghibáiról is. A kompozicióból sok helyütt hiányzott a filmszerű értelemben vett cselekmény-folytonosság. Sok olyan felírással találkoztunk, amelyek terjedelmes akciókat helyettesítettek. Ez pedig igen nagy hiba. Josephine arcának bekopírozódásait sok helyütt igen giccsesnek éreztük. Annak ellenére, hogy Pásztor Béla, aki a film magyar előadásra való előkészítését végezte, kellő jóízléssel kiirtotta a filmből ezeknek az arcbekopirozódásoknak nagy részét.
Hevesy Iván
