Golyófogó

A katonai gyakorlatok hasznát sok tekintetben csökkenti az, hogy a csapatok természetesen egymásra nem lőhetnek éles tölténynyel; hogy mégis lehetőleg utánozzák a háborús helyzetet, lőnek, de csak vaktöltéssel.

De az ú. n. füstnélküli lőport valami szilárd testtel kell beleszorítani a tölténybe, hogy az a lövésnél hasonló hangot és gyenge füstöt adjon, mint az éles töltés. E mellett persze szükséges, hogy ez a szilárd töltés ártalmatlanná legyen, a mint a fegyver csövét elhagyja.

Ezeknek a sok tekintetben ellenkező feltételeknek egészen jól megfelelő vaktöltést még mindig nem sikerült késziteni, daczára, hogy a porosz hadügyministerium ????-ben 100,000 márkás díjat tűzött ki rá. Eddig még a leginkább bevált a fagolyó, de ez is még gyakran okoz sebesülést, sőt még halálos balesetet is, ha az ellenségre tüzeltek vele; azért már legutóbb a hadgyakorlatokon a fagolyókkal való tüzelést is beszüntették, ha az ellenfél bizonyos közelségbe ért. Eltekintve attól, hogy ily módon a gyakorlat sokat veszit a komolyságából, még az sincs kizárva, hogy túlbuzgóságból baleset ne származzék.

Ebből a szempontból érdekes az az újitás, melyet egy Kussmann-nevezetű német most szabadalmazott, a mely a katona-fegyverek csövére alkalmazott kis hüvelyből áll. Ez, mint a képen látható, a golyót a cső végén irányából kitéríti és vagy teljesen porrá morzsolja, úgy hogy egész fafelhő keletkezik, vagy pedig felfelé irányítja a nagyobb darabokat s így ártalmatlanná teszi azokat.

Sőt még az éles töltényt is úgy eltéríti, mint azt a próbák mutatják, hogy azzal is teljesen veszélytelenül lehet az ellenfélre tüzelni. Ezzel eleje lenne véve azoknak a gyakori baleseteknek is, melyek gyakorlatokon előfordulnak, a mikor a vaktöltések közé véletlenül éles töltések is kerülnek.

A mint a képen az alsó rajz is mutatja, azt a védő-csövecskét forgatható lappal el is lehet zárni, a mikor a puska-cső belsejét védi. Az ilyen hüvelylyel ellátott puskák vaktöltéssel kitódulása meg van akadályozva. Ez is előny, mert ez által is jobban hasonlít a vaklövés az éles töltéssel való lövéshez és így a katonák jobban megszokják azt.