A kerékpár a traansvali háborúban

Azon tapasztalatokról, melyeket az angol csapatok a traansvali háboruban tettek, a „Wheeling” kerékpáros ujság a következő érdekes közleményt hozza:

Két fontos leczkét nyujtott a háboru a kerékpárosnak; az egyik magára a kerékpárosra vonatkozik, a másik pedig a bürokratákat illeti, kikkel szerencsétlenségünkre tul vagyunk halmozva. E leczkék fontosabbja az, hogy a felderítési szolgálat a kerékpárok használata által javítandó.

Már a háború kezdetén rámutattunk a kerékpáros hadosztály gyengeségére. Nicholson’s Nektől a Tugela Riverig egyik akadály a másik után gördült utunkba, miknek legnagyobb részben a hirszolgálati osztály tehetetlensége az oka.

A vezérek, tábornokok nincsenek kellően tájékozva az ellenség állásáról. A katonai hatóságok elfogultak a lovas csapatok rekognoszczirozásának tradiciójától; elmulasztották a kerékpárosoknak e czélra való alkalmas kihasználását, pedig sok tekintetben ezeknek a fölénye kétségtelen.

1. Gyorsasága nagyobb, kilencz esetben tiz közül a kerékpár megelőzi a lovat bármely vidéken vagy uton.
2. Sokkal inkább védve van az üldözők golyóitól mint a lovas, s a legtöbb esetben csak ugy tehető szolgálatképtelenné, ha a kerékpáros megfosztatik gépétől.
3. Könnyebben elbujhatik, elrejtőzhetik, mint a lovas.
4. A kerékpárosnál felette ki van fejlődve a tehetsége az utak kiismerésére és a terep kifürkészésére.


A lovas mit sem tehet olyat, mit a kerékpáros hasonló ügyességgel ne végezhetne, a felderítő szolgálatban pedig a jelzett négy pont alatt említett előnye kétségtelen. Bizonyos, hogy a burok sikereit az angol pozicziók helyes ismeretének köszönhetik, ezt pedig a jólszervezett kerékpáros őrszemektől szerezték.

Angol részről egészen elhanyagoltatott a kerékpáros szolgálat kihasználása, a lovascsapatok pedig ilyen alkalmazásban nehézkesnek bizonyultak. De még nem késő a hibát helyre hozni s a kerékpáros-hirnökök alkalmazása bizonyára üdvös hatással lenne a háború további kimenetelére.

A másik leczke a jövőnek szól; a kerékpáros ugyanis tagjává lesz Angolország athleikai hatalmának, ha meggyőződünk arról, hogy a hadviselésnek kiegészítő része és fontos tényezője lett.

Nálunk a katonai kényszer és általános védkötelezettség alig hozható be s így az athletika és kerékpározás folytonos mívelése és gyakorlása által fejleszthetők az erők, ezek által pótolható a kaszárnyákban szerzett fegyelem és engedelmesség.

A kerékpár használatát tehát általánosítani kell, hogy így aztán előnyeit fontos viszonyok között kellően gyümölcsöztethessük.
Minden jel arra mutat, hogy ez már a közül jövőben meg is fog történni.

Az angol kerékpárosok körében általános a panasz, hogy a kerépárüzletet Transvaalban, a hova ezideig jelentékeny mennyiségű árut szállítottak, elrontotta a háboru.

Az angol kormány több motoros teherszállító kocsit küldött le az angol-bur háboru alkalmából Dél-Afrikába, de ezeket használaton kívül kellett helyezni, mert a sok esőtől felázott talajon felmondták a szolgálatot.