Butorszállitási monopólium

Butorgyárosaink körében nagy nyugtalanságot kelt egy kereskedelemügyi miniszteri rendelet, amely egy vidéki faárugyárnak egyedárusitást biztosit a hajlitott butorok állami szállitásaira – a magyar ipar védelmének ürügye alatt.

A rendelet ugyanis arra hivja föl a hatóságok figyelmét, hogy a Thonet- és Thonet-Mundus gyártmányu hajlitott butorok külföldi eredetüek, azok beszerzésétől tehát a legszigorubban tartózkodni kell, ellenben – közli tovább a rendelet – „értesitem, hogy hajlitott fabutorok gyártásával az országban egyedül a Debreceni Gőzfürész és Faárugyár Rt. foglalkozik, miért is a hajlitott butorokra vonatkozó beszerzéseknél mindenkor fölszólitandó”. 

Ezt a rendeletet átvették a többi miniszteriumok is, ami röviden azt jelenti, hogy az állami szállitásoknál most már csak ez a debreceni gyár jöhet figyelembe, sőt a régebbi megrendeléseket is stornirozzák. Ez a rendelet pedig szabálytalan és valótlan állitáson alapszik.

Szabálytalan, mert a Közszállitási Szabályok 16. szakaszának 11. pontja szerint a pályázatok alkalmával nemcsak, hogy cégeket nem szabad fölemliteni, hanem még az árut jelző cég nevét sem szabad használni. Ezzel szemben a rendelet kifejezetten megnevez egy céget, sőt monopóliumot biztosit számára.

De valótlant is, mert a debreceni gyáron kivül az országban még más hat faárugyár foglalkozik hajlitott butorok gyártásával. Jelentékeny mennyiségü hajlitott butort gyárt egy szegedi gyár is, azonkivül Budapesten is öt gyár müködik, amelyek együttesen 400 embert foglalkoztatnak.

A Gyosz faipari csoportja már behatóan foglalkozott az üggyel és a tárgyalásokról Lingel János, a faipari csoport elnöke ezeket mondta A Reggel-nek: 

– A magyar butorgyárosok megdöbbenéssel értesültek a rendeletről.
Nem akarom a miniszter ur rendeletét megbirálni, de elvárjuk, hogy ezt az intézkedést, amely nyilvánvalóan helytelen információkon vagy megtévesztésen alapul, a legsürgősebben reparálják, mielőtt még a Gyosz-nak hivatalos formában kéne ezt kérnie. 


Az érdekelt iparvállalatok nevében Révész Géza igazgató ezt mondta: 
– A miniszterium rendelete az elképzelhető legsulyosabban érint bennünket, akiket a legfőbb hatóság ilyen érthetetlenül mellőzött. A rendelet megjelenése óta az állami szállitások teljesen elmaradtak, például a térképészeti intézet, amelynek az én gyáram azelőtt szerződéses szállitója volt, éppen a napokban stornirozott egy oly megrendelést, amelyet még a rendelet megjelenése előtt eszközölt. 

Illetékes helyen dr. Fodor Jenő államtitkár, a közszállitási ügyosztály vezetője éppen A Reggel információja révén értesült a dologról és kérdéseinkre igy válaszolt: 

– Valóban szokatlan az, hogy egy miniszterium rendeleti uton ajánljon cégeket és a rendelet jelenlegi fogalmazásában valóban ellenmondásokat tartalmaz. Mi a rendeletet egy beadvány alapján hoztuk, mert ugy láttuk, hogy az abban foglaltak helytállanak és a gyár valóban megérdemli a támogatást. Ezek után azonban haladéktalanul kivizsgálom az ügyet és intézkedni fogok, hogy pótrendelet jelenjen meg, amely a magyar ipar igazi védelmét fogja szolgálni.