A tavasz bevonulása Európába és Budapest növényzetének tavaszi ébredése 1.

Budapesten a tavasz 1927-ben március 21-én 15 óra 59 perckor kezdődött és június hó 22-én 11 óra 21 perckor végződött. Ez a csillagászok és a hivatalos élet tavasza. A természet élő világa csak nagyjából igazodik ezekhez a pontos dátumokhoz. Akárhányszor élvezhetünk szép tavaszi napokat már februáriusban is, viszont elég gyakran esik meg, hogy a tél hidege és hava még a hivatalos tavaszba is belenyúlik.

A mi tavaszunk akkor kezdődik, amikor érezzük a hideg enyhülését, a lágyuló talaj sajátságos földszagát, amikor megpillantjuk az első futrinkát és az első vadvirágot, legyen az akár hóvirág, akár valamelyik apró veronika, akár a leánykökörcsin selymes bimbója. Ezek jelzik nekünk a tavaszt és nem a kalendárium. Ha közben újból leszáll is a hó, a tavasz beköszöntését már nem akadályozhatja meg.

A melegebb napok gyors egymásutánban életrekeltik a szunnyadó növényzetet. A téli pihenőnek vége. Ez a megújulás adja meg földrészünknek igazi jellemvonását. A tavaszt csak a mérsékelt földöv lakói ismerik; csak nekünk jelent megváltást csak nekünk jelenti azt a csodás törvényszerűséget. hogy a tél még nem a halál és hogy a hosszú, fagyos némaságból van feltámadás.

A tavasz támasztja fel a bogárvilágot, hazahozza a tengerentúlról madarainkat, kicsiráztatja a magvakat, kihajtatja a földben rejtőzködő hagymákat, gumókat, gyökértörzseket, virággal borítja be mezőinket és lombot varázsol az erdők csupasz koronáira. Az ember maga is frisebbnek érzi magát ilyenkor.

Kétségtelen, hogy a tavasz beköszöntése a hőmérséklet emelkedésével van a legszorosabb összefüggésben. A Nap sugarai, melyek mind magasabbról érkeznek hozzánk és napról-napra tovább is tartózkodnak nálunk, adják a meleget, melyet hőmérővel meg tudunk mérni. A meteorológusok e mérések nagy számából ki is tudják számítani a középhőmérsékletet, amellyel az egyes napok, hetek, hónapok és évek hőmérsékletét jellemezni tudják; de a tavast mégsem tudják egyedül a hőmérő segítségével jellemezni.

Hiszen a tavasznak hőmérséklete számokban kifejezve körülbelül ugyannyi, mint az őszé, pedig ez a két évszak merőben ellentéte egymásnak. Hőmérséklet dolgában március megfelel novembernek, április októbernek és május szeptembernek, de azért senkinek sem jutna eszébe az egymásnak megfelelő hónapokat azonosítani.

Ha az évszakokkal, vagy akárcsak az egyes hónapokat jól és biztosan akarjuk jellemezni, akkor egy olyan eszközhöz fordulunk, mely igen érzékenyen reagál az éghajlatot meghatározó tényezőkre. Ez az eszköz: a növény.

Nem kell sok szót vesztegetni annak a ténynek a bizonyításara, hogy minden évszaknak, sőt minden hónapnak megvannak a maga növényei. Bárki könnyen meggyőződhetik arról, hogy a növények növekedése, lombfakadása, virágzása, hervadása, lombhullása és termésérlelése mind olyan jelenség, amelynek egymásutánjában bizonyos törvényszerűség van, mely alkalmas arra, hogy velök az évszakokat jellemezzük.

Ha azt mondom, hogy hóvirágot árultak, akkor kétségtelenül a tavasz legelső hetére kell gondolnunk, míg ha azt mondom, hogy a kertben liliomok nyílnak, akkor csakis június hó második feléről lehet szó. Aki tudja azt, hogy a növényeknek ilyen határozott időszakjelző szerepük van, az nem fogja azt a hibát elkövetni, amelyet egy külföldi író lekövetett, amikor regényében egy csokor virágait sorolja fel, vegyesen: tavasziakat, nyáriakat és őszieket.

Kérdés, miért jelzi a növény pontosabban az időszakot, mint a hőmérő? Azért mert a hőmérő mindig csak egy igen rövid időköznek a hőmérsékletét mutatja, a leolvasás idejében. A növény ellenben a maga egész valójával azt a hőmennyiséget mutatja, melyet a növény a téli pihenés végétől, vagy még korábbi időponttól kezdve felhasznált.

Ez a hőmennyiség fajonként más és más lehet. A hóvirág azonnal virágzik, mihelyt a hó eltűnt; a havasok szép Soldanellája a hóból üti fel lila virágocskáját; az őszi kikerics pedig csak augusztus vége felé kezd virágozni. Nyilvánvaló, hogy a hóvirágnak igen kevés melegre van szüksége, hogy téli pihenése után virágját kinyissa, míg az őszi kikerics magába szedte a tavasz és a nyár melegét, míg végre odáig jutott, hogy kinyílhasson.

(folyt. köv.)