Mibe kerül a világítás?

Manapság a különböző világító eszközök készítői valóságos harczot folytatnak a világítás olcsóbbá és jobbá tételéért. Ezt az örvendetes versenyt a villamos világítás elterjedése hozta létre, mert ez kényszerítette a gáz-, petroleum- és szesz-gyárosokat a lámpák tökéletesítésére.

A villamos világítás nagy előnyeivel – a szépségével, kényelmességével és egészséges voltával – szemben, a hátránya a helyhez kötöttsége és a drágasága. Ez utóbbiak azonban csak a szobák világításánál bírnak jelentőséggel, mert utczák és terek világításánál mind a kettő elesik, és kétségtelenül a villamos ívlámpáé az előny.

A helyhez kötöttség, tehát az, hogy a lámpa nem könnyen vihető a szobában egyik helyről a másikra és hogy központi áramfejlesztőre és vezetékre van szüksége, olyan hátrányok, melyek a gázvilágításnál még kellemetlenebbek, úgy hogy ez a világítás csak az olcsóságával versenyezhet.

Egyedül a petroleum- és szeszégők és különösen az előbbiek azok, a melyeknél a villamos világításnak mind a két hátrányát azoknak az előnyére lehet kihasználni, a melyek tehát igazán sikerrel versenyeznek; a minthogy a petroleum izzófény már ma is a legolcsóbb.

A villamos világítás izzólámpákkal ma még drága, de ennek oka jórészt az, hogy a vállalatok még újak s így az építkezések és felszerelésekre használt tőkét nem fizethették ki, ha évek mulva ez leírások útján megtörtént, a villamos világítás is tetemesen olcsóbb lesz, és ha Tesla reményei teljesülnek, akkor vezetés sem fog kelleni s így a helyhezkötöttség hátránya is elesik.

E mellett azonban várhatjuk azt is, hogy a petroleum vagy más ilyen fajta lámpák is tökéletesedni fognak, úgy hogy reményünk lehet olcsóbb és fényesebb világításra. Csak a fény helyes megosztása tekintetében kivánatos, hogy szobákban a nagyon kis felületű, vakító fényforrások kiszoruljanak a használatból és divatbajöjjön a szobák felülről jövő egyenletes megvilágítása, a mi megfelel a nappali szétszórt fénynek, a melyhez a szemünk hozzá van szokva.

Mégis az az első és a fődolog: az olcsóság. Ebben a tekintetben a következő két összeállítás nyújt tájékoztatást. A ŤGastechnikerť szerint a mai használt világító eszközök anyagfogyasztása a következő:

Fényerősség Óránkénti Egy gyertya-
normál gyertyákban fogyasztás fényre eső
fogyasztás
Villamos izzólámpa (körte)        16 50 32 watt
’’ ívfény                                            600 300 6,3 ’’
Világítógáz lapos égő        30 400 53,3 liter gáz
’’ izzófény (Auer)                           30 100 2 ’’
Acetylen                                60 40 0.67 l acetylen
Petroleum (körégő)          25 61 6.004 l petrol
’’ izzófény                                    40 63 0.06125 ’’


Az árakat átlagosan így állapíthatjuk meg: 1 kilowatt óra (1000 watt óra) 90 fillér , világító-gáz 1 köbméterre 20 fillér, acetylen 1 liter 0,2 fillér, petroleum 1 liter 32 fillér; és akkor a 100 gyertyafény óránként a következő árú különböző világító eszközöknél:


Villamos izzólámpa . . . . 28.8 fillér
’’ Auerizzófény . . . ............. 4.5 ’’
Világító-gáz (közönséges égő) . . . 26.6 ’’
’’ Auerizzófény . . .......................... 4.6 ’’
Acetylen . . . . ............................ . 12.14 ’’
Petroleum körégő . . ...................... . 12,8 ’’
’’ izzófény . . . .................................. . 4.0 ’’

E szerint a villamos izzólámpa világítás majdnem egyenlő árú a közönséges gázégővel, az ívlámpáé pedig az Auer-égőével. Persze az izzólámpa hátrányára van még, hogy aránylag könnyen romlik.

Az új Nernsi-lámpa, melyet a berlini ŤAllgemeineť Elektrizitäts-Gesellschaft” készít, normál gyertyaként minden órágan 1.7 Wattot fogyaszt és így 100 gyertyára 170 Wattóra jut, vagyis 15.4 fillérbe kerül; tehát az ára szerint is az izzó és az ívlámpa között foglal helyet, úgy, mint a fény erőssége is a kettőé között van. Az acetylen e szerint az összeállítás szerint olcsó, de ezzel szemben áll az a hátránya, hogy a fejlesztése nagyobb óvatosságot igényel.

Nagyjában ugyanezeket az eredményeket találta O. Lummer professor (Elektrische Zeitschrift, 1902) is, a ki a fényforrások értékének összehasonlítására a következő táblázatot adja:

Az anyag ára 1 Hefnergyertya fényerősség
márkában kerül pfen.
Fényforrás (1.2 kor.) fogyaszt (1.2 fill.)
1. Világító gáz (Auer-f) 1000 liter = 0.13 2.0 liter 0.026 pf.
2. Petroleum izzófény 1000 gramm = 0.23 1.3 gramm 0.03 pf.
3. Villamos ívlámpa
(Bremer-szenek) 1000 Wattóra = 0.5 0.4 Wattóra 0.02 pf.
4. Villamos ívlámpa köz. 1000 liter = 0.5 1.0 0.05 ’’
5. Acetylen izzófény 1000 ’’ = 1.5 0.4 liter 0.06 ’’
6. Petroleum (körégő) 1000 gramm = 0.23 3.0 gramm 0.07 ’’
7. Spiritus-égő (Auer) 1000 ’’ = 0.35 2.5 ’’ 0.09 ’’
8. Villamos ívfény (golyóval elfödve 1000 Wattóra = 0.5 1.4 ’’ 0.07 ’’
9. Nernst lámpa 1000 ’’ = 0.5 2.0 ’’ 0.10 ’’
10. Villamos izzólámpa 1000 ’’ = 0,50 2.8 ’’ 0.14 ’’
11. Acetylen (köz. égő) 1000 liter = 1.58 1.0 liter 0.15 ’’
12. Világító-gáz (Argand körégő) 1000 liter = 0.13 10.0 liter 0.13 ’’
13. Világítógáz (lap. égő) 1000 ’’ = 0.13 17.0 ’’ 0.21 ’’