Genfben igen sulyos az atmoszféra

Genf, március 4.
Soha olyan nagy és feszült érdeklődéssel nem néztek még a Népszövetség Tanácsának ülése elé, mint ezuttal. Az ülés fontosságának legerősebb külső jele az, hogy nem csupán a Népszövetség nagyhatalmi tagjainak miniszterei jelentek meg, hanem az angol, francia és német külügyminisztere kiséretében vasárnap délután megérkezett valamennyi külügyminiszteriumnak legmagasabbrangu politikai tisztviselője is.

Ezenkívül Genfben tartózkodnak a kisántánt államainak miniszterei, akik vagy Genfben, és nagyon nehéz megállapítani, hogy a két szembenálló fél közül melyiknek sikerül érvényt szerezni a maga álláspontja számára. A döntés elsősorban Angliától, másodsorban Németországtól függ, de ennek a két hatalomnak a helyzete sem könnyü és egyenlőre határozatlan, mert Briand azzal presszionálja őket, hogy a rajnai kérdésben egyetlen lépést sem tehet előre, ha genfi politikáját nem tudja igazolni azzal, hogy a szentgotthárdi kérdésben a francia és a kisántánt álláspontnak legalább részben érvényt tud szerezni.

Genfi körökben megértik ugyan Magyarország rendkívül sulyos nemzetközi helyzetét, de az atmoszférát erősen befolyásolja hátrányunkra az a körülmény, hogy a svájci és a baloldali német sajtó pacifista tendenciája miatt ezuttal nem abban az irányban foglal állást, hogy Magyarországnak jogilag igaza van-e vagy sem, hanem elsősorban az a körülmény dönti el ebben a kérdésben álláspontját, hogy a Népszövetség tekintélye forog kockán.

Ennek tulajdonítható, hogy a Népszövetség tanácsülésének előestéjén megjelent cikkel a világsajtóban általában vagy magyarellenes, vagy hűvös és tartózkodó álláspontot foglalnak el. A hétfői nap folyamán döntés semmilyen irányban nem várható, mert a Népszövetség első érdemleges ülését csak kedden fogja tartani. Általában az ülés programját csak hétfőn állapítják meg.

A vasárnapi nap folyamán Genfbe megérkezett a magyar delegáció Walkó miniszterrel az élén.