A dolgozó képviselők meg akarják fosztani mandátumoktól azokat a társaikat, akik nem járnak el rendszeresen az ülésekre

Az országgyülési képviselők közt érdekes mozgalom indult meg azok ellen a képviselők ellen, akik nem járnak el rendszeresen a parlament üléseire. A mozgalom vezetői szerint a képviselőház 245 tagja közül alig egyharmadrész teljesíti kötelességét, míg a többi kétharmadrész megelégszik azzal, ha negyedévenként pontosan jelentkezik a pénztárnál és fölveszi a fizetését.

A „dolgozó” képviselők most azt tervezik, hogy a miniszterelnök által bejelentett házszabályrevizióval kapcsolatban kenyértörésre viszik a dolgot a „távollevőkkel” szemben.

Beszéltünk Reischl Richárd agrárpárti képviselővel, aki ezeket mondotta.

- Az uj házszabályrevizió tárgyalása során javaslatot terjesztek elő, amely szerint mindazok a képviselők, akik harminc ülésnapon tul engedély nélkül távolmaradnak a képviselőház üléseiről, automatikusan veszitsék el mandátumokat.

- Nem akarok neveket mondani, de tudunk képviselőről, aki már több mint egy éve sem a parlamentbe nem járt be, sem választókerületében nem mutatkozik. E „divat” elharapódzásának egyszersmindenkorra véget kell vetni s ezért bízom abban, hogy a képviselőház dolgozó tagjai javaslatomat megszavazzák.