A finnek legutolsó regőasszonya mondott verses áldást Magyarországra

A finnek legutolsó regősasszonya mondott verses áldást Magyarországra a vasárnapi finnugor kongresszuson. A finn-ugor közmüvelődési kongresszus több mint 800 finn és eszt vendég részvételével vasárnap délelőtt tartotta a megnyitóülését a Tudományos Akadémia nagytermében.

A finn és eszt képviselők nemzeti képviseletükben jelentek meg. Gróf Teleki Pál megnyitóbeszéde után Klebelsberg kultuszminiszter a kormány nevében üdvözölte a kongresszust. Pesenen, a finn delegáció vezetője finn és magyar nyelven mondott beszédet, majd Pats Konstantin volt eszt államfő kijelentette, hogy az esztek tudják, hogy Magyarországot a hálátlan Európa darabokra szaggatta, de remélik, hogy Magyarország rövidesen ujra keblére ölelheti minden elszakított gyermekét.

Scktölö volt finn közigazgatásügyi miniszter és Steffer Károly eszt képviselő üdvözlőbeszéde után egy finn nemzeti képviseletbe öltözött töpörödött öregasszony, a finnek egyik legutolsó regőse lépett elő és verset rögtönzött, amelyben áldást kér a finn testvéreire, a magyarokra. Délután a margitszigeti sportpályán 2000 dalos énekelte el a finn és eszt nemzeti himnuszt, az Alsószigeten pedig nemzeti táncokat mutattak be.