A rövid hajú és balkezes hölgyek győztek a tőrbajnokságban

Bajnok: Dány Baba, második: Bogen Erna, harmadik: Elek Csibi

Ősz apák, fess anyák, ismert fővárosi vívómesterek, európai hírű versenyzők előtt folyt le a Műegyetemen vasárnap kora reggeltől késő estig Magyarország hölgy-tőrvívóbajnoksága, amelyet a szövetség idén irt ki először. Tekintettel arra, hogy a bajnoki küzdelmek eredményei latba estek az olimpiai kiküldetésnél, az utolsó napig csak három nevező akadt.

Szinte az utolsó órában befutott még tizenhárom nevezés, amiben legfőbb szerepük a férfikollégáknak volt, akik győzelemre éhes, de a kemény küzdelmektől fázó hölgyek mellett az első asszótól az utolsóig hívek ki is tartottak és nem szűntek meg jó tanácsaikkal teljesen megzavarni őket.

A tizenhat merész hölgy vívódressze minden kritikát elbírt. Már kialakult az egységes vívóöltözet, de azért minden hölgyön volt valami, ami a másiktól megkülönböztette Különösen harisnyákban cipőkben láttunk érdekes ötleteket, de a hajviselet is teljesen önálló ízlésre vallott az egész vonalon. Még a start előtt megállapíthattuk, hogy a rövid hajúak 14:2 arányú fölényben voltak a hosszú hajúak fölött.

A rövid hajon kívül a balkéz használata a legpraktikusabb divat a hölgyvívók között, amit legjobban igazol az, hogy három balkezes hölgy, volt a mezőnyben és mind a három bejutott a hatos döntőbe. A hosszú hajúak kivétel nélkül lemaradtak.

Nagy izgalom közepette kezdődtek meg az előmérkőzések, amelyekben Tary Gizella vette a legjobb startot. Első két ellenfelét 5:0 verte. Az ismert versenyzőkön kívül kellemes föltünést keltett Havasy Zsuzsi, aki 15 esztendős kora ellenére úgy vívott, mint egy „nagy”, de csak addig, amíg megérkezett két rajongója.

Ezután már csak vesztett. Ideges azonban mindenki. Legtöbb hölgy még a „rajta” előtt nekiszaladt ellenfelének és amikor „állj”-t vezényeltek, erősen nehezteltek és szigorú zsűritagokra, akiknek az élén Filótás Ferenc, az örökifjú ezredes állott. Kevés asszó folyt le simán. Akárhányszor megtörtént, hogy akció közben megállottak a hölgyek és „pardon” kiáltással megigazították a maszk alól kiszabadult fürtjeiket.

Minden mérkőzésben akadt természetesen vesztes, aki a zsűri ellen lázadozott, de az idegességet csakhamar elmosta egy-egy cigaretta, amellyel a hölgyek pártfogói bőven ellátták kedveltjeiket. Aztán jött a fésű, egy kis púder és a fotografálás. Talán még soha annyit nem fotografáltak versenyen, mint a vasárnapi tőrviadalon.

Az esti küzdelmek a pazarul kivilágított Műegyetem aulájában folytak le. A közönség többsége természetesen a hölgyek közül került ki, akik között nagy föltünést keltett egy Betty Mittle nevű amerikai hölgy, aki a Chicagó melletti Sant Paulóból azért jött Budapestre, hogy Gerentsér László nevű vívómestertől elsajátítsa a magasabb tőriskolát és hazájában mint tőrvívómester működhessen.

Tizenhat asszó után dőlt el a bajnokság sorsa, mert az első két helyezett – mind a kettő balkezes – holtversenyben jutott az élre. A harmadik helyen is balkezes hölgy kötött ki. A favorit Tary Gizella csak a negyedik helyet tudta elfoglalni.

Részletes eredmények
:
Bajnok: Dány Baba (Tiszti VC) 4 győzelemmel, 2. Bogen Erna (Tiszti VC) 4 gy. 3. Elek Csibi 3 gy.