Budapest – Pozsony 2:2 (1:0)

A „nagy” mérkőzés előjátékul szolgáló Pozsony-Budapest amatőrmérkőzés csak részben elégítette ki a közönséget. A pozsonyiak az első félidőben többet támadtak, ekkor azonban a budapestiek rúgták a gólokat, a második félidőben aztán mi intézzük Pozsony ellen egyik támadást a másik után, aminek különös következményeképpen két gólt – kapunk.

Az eldöntetlen eredmény megfelel az erőviszonyoknak, mert mindkét csapatban voltak jó embereket, de voltak bőven gyönge pontok is. Pozsony csapatában különösen a védelem tetszett, amelynek mindhárom tagja kiválóan játszott. Különösen jó volt Holly kapus, aki sok góltól mentette meg kapuját. A bekkek közül Czulik volt a biztosabbik. A halfsor minden pontján fölülmúlta ellenfelét, különösen Hedl játszott jól.

A csatársor nem elégítette ki, bár Bulla és Priboj is játszottak. Kapu előtti határozottságuk azonban imponált. A magyar csapat kapujában Schönfelder személyében jó kapus állott: a második gólt talán védhette volna, egyébként azonban nem hibázott.

A bekkek közül Soponyai játszott jobban, a második gólt Mészáros hibázta. A halfsor az egész mérkőzésen szürkén játszott, bár a pozsonyi csatársor csak néha állította komolyabb föladatok elé.

A csatársor a mezőnyben szépen kombinált, kapu előtt azonban csődöt mondtak. Reinhard, Kalas és Kálix megfeleltek. Steiner egészen hasznavehetetlen volt, beadásai és kornerei mind kapu mögé mentek. A pozsonyi csapat az eltűnt Molnár helyén Solarral áll föl. Kálix a halfsortól kapott labdával lefut, beadását Reinhardt kapja, akinek lövése a felső kapufáról gólba pattan:1:0.

Továbbra is a budapestiek maradtak frontban. Steiner, majd Kálix kornert érnek el. Pozsony szórványos támadásai eredmény nélkül maradnak. Mayer, Uher, majd Priboj lövéseit Schönfelder sorban fogja. A 38. percben Bulla beadását Priboj kapja, aki összekap Ellbogennel és fekve marad. A 10 emberrel játszó Pozsony ellen a 42. percben Kálix gólt lő, de a bíró offszájd címén nem adja meg.

A második félidőben Priboj helyett Mayer III. áll be. Budapest csapata állandóan támad, azonban az akciókat túlkombinálják és a kitűnő pozsonyi védelem könnyen ment. Végre a 29. percben eredménnyel jár a magyarok folytonos támadása és Kálix kornerét Reinhardt befejeli.

Továbbra is a budapesti csapat támad, Bulla azonban a 32. percben faképnél hagyja a magyar halfsort és védhetetlen gólt lő. További magyar támadások ismét – pozsonyi gól akaszt meg. A 41. percben Solar beadása Mészáros lábáról irányt változtatva, a vetődő Schönfelder mellett hálót ér. Mezőnyjátékkal fejeződik be a mérkőzés.