A színhely egy oszlopos folyosó, úgynevezett „ámbitus”, mely észak-déli végén egy rövidebb zárt folyosóban végződik. Az egész szőlővel van befuttatva. Az építkező fecske az itt Baranyában molnár-fecske néven ismert faj, Hasa és melle fehér, torkán nincs barna folt, lábai apró pihével benőve szép fehérek. Egyebekben olyanok, mint az általánosan ismert barnatorkú füsti fecskék, talán valamivel kisebbek és gyengébbek.
Június 5-én fecskéim egész délelőtt terepszemlét tartottak, cikáztak a ház körül, megnézték a tetőt, az ablakokat, falakat, majd az udvar minden zuga jött sorra. Végül is a kút körül keringtek sokáig, le-leszálltak, majd mintegy tanácskozásra leültek a tető szélére. Oly feltűnően és hangosan fújták kedves licsegő-locsogó nótájukat, hogy akarva nem akarva gondolkoznom kellett, mit is akarhatnak.
Ekkor hirtelen szemembe ötlött a kút környéke, mely rendesen sáros-vizes szokott lenni, tökéletesen száraz. Próbaképen vízért siettem és egy mélyedést színig töltöttem. Fecskéim mintha csak ezt vártak volna. Éles sivítással röpülték körül a kis tócsát, majd leszálltak, a vízhez tipegtek és szemmelláthatólag meg voltak elégedve az eredménnyel, mert hosszabb pihenőt tartottak, tollászkodtak s közben csendesen csipogtak, mintha beszélgetnének.
Pihenő után újra kezdték a vizsgálódást a ház körül és mind gyakrabban íveltek végig az ámbituson, mindenütt szinte súrolva a falat. Légyre vagy pókra nem vadászhattak, mert még elvétve sem szokott lenni egy sem. A hosszú röpködés vége az lett, hogy a hosszú folyosó déli végén, ahol a zárt rész kezdődik, letelepedtek egy szőlővenyigére, ott deleltek, ültek estig és szemlélődtek.
Csak néha röpültek el felváltva rövid időre, úgy látszik, egy kicsit vadászni. Egyikük azonban mindig ott volt, bizonyára a szakadatlan megfigyelés végett. Utóvégre az csak érdekelhette őket, milyen az élet ott, ahol építkezni akarnak? Ha arra ment valaki, eleinte egy kicsit felröppentek, majd bátrabbak lettek, ülve maradtak és fejüket forgatva okos kis gyöngyszemükkel vizsgálódtak.
Mindannyiszor rövidebb-hosszabb ideig tartó csendes csipogás következett, bizonyára a látottak felett véleményüket cserélték ki. Hosszabb és hangosabb tanácskozás csak estefelé volt, mikor sétára indultunk, mert az indulást kis foxikutyám fékezhetetlen csaholással szokta üdvözölni. Azt hittem a fecskék világgá mennek a szörnyű zajtól, mely a zárt folyosón szinte süketítő.
De fel sem röppentek, csak a fejüket forgatták, s vagy tíz percig fújták hangos dalukat. Úgy azonban, a tanácskozás jól végződött, mert mikor hazajöttünk, szépen üldögéltek s a kutya láttára sem nyugtalankodtak, sőt fejüket szépen a szárnyuk alá dugták és aludni kezdtek.
Az egész leírt viselkedés, minden hang, mozdulat, oly öntudatosan értelmes volt, hogy szavakkal nem tudták volna szándékukat jobban kifejezni. Bizonyosan tudtam, hogy ezek a folyosómon építem fognak, és pedig azon a részen, amellyel szemben üldögéltek, ahol egész délután kémlelték a viszonyokat, embereket, kutyát stb.
Másnap, az építkezés első napján, mikor reggel 6 órakor kiléptem, a folyósóra, fecskéim a venyigén tollászkodtak, fent a falon két nedves kis sárcsomó feketéllett (1. rajz), alul pedig egész csomó sár feküdt a földön. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a röviddel előbb frissen meszelt falra nehezen tapadt a homokos tartalmú sár, és az építőknek sokáig kellett vesződni, sok anyagot hordani, míg sikerült valami keveset a falhoz ragasztani.
Közben az idő is esősre fordult, a két sárcsomó nehezen száradt, még este is nedvesnek látszottak. Fecskéim néha-néha megnézték, tanakodtak, egyébként azonban egész nap nem csináltak többet semmit. Ültek a venyigén, ha elállt az eső, vadásztak. Hangjukat alig lehetett hallani, csak akkor beszélgettek, ha valamelyikük megnézte az „építkezést”.
Megjegyezendő, hogy az építési hely a zárt folyosórész elején, közel a nyitott rész széléhez volt. Jobb, védettebb helyet szél-eső ellen keresve sem lehetett volna találni. Macska számára megközelíthetetlen.
