Kehrling Budapest háromszoros teniszbajnoka

A BLK jubileumi teniszversenyén vasárnap folytak Budapest férfiegyes, férfi páros és vegyes páros bajnoki döntői szépszámú, előkelő közönség előtt.

Legnagyobb érdeklődés az egyes iránt volt, tekintettel arra, hogy Kehrling évek óta nem került szembe az utóbbi időben nagyot fejlődött és nemzetközi klasszist képviselő Takács Imrével. A mérkőzés nagyon szép sportot nyújtott, mert két reprezentatív játékosunk más-más stílust képvisel és mindegyik kitűnő a maga nemében.

Kehrling biztosan nyerte mindhárom szetjét s megmutatta, hogy az alapvonalról is tud remek támadásokat bevezetni. Takács forehandje kitűnő, backhandje is javult, de cross labdája gyakran a hálóban akad meg. A férfi egyes döntője után a páros döntő került sorra Kehrling, Pétery-Takács, Kirchmayer között.

Ez a mérkőzés is first class teniszt nyújtott s a gyönyörű voleycsatákban Kirchmayer és Kehrling gyakran öt-hat labdát is váltottak. Takács elütései és halbvoley-i is szépek voltak, Pétery szervizével és biztos smasheivel tűnt ki.

Kehrling, Pétery négy szetben győzött. Kehrling mindenekfölött kiváló klasszisa irányította a mérkőzés szép, változatos, soha el nem lanyhuló menetét. A női egyes jubileumi díj elődöntőjében Baumgarden megismételte szombati győzelmét Paksyné fölött, aki ezúttal sokkal nagyobb ellenállást fejtett ki és szép, erős ütéseivel szetet is tudott elérni.

A vegyes páros bajnokságban Hegyessy-Schréderné némi balszerencsétől kisérve kikapott három szetben a Baumgarden-Dörner – pártől, Jacobi-Déryné pedig két szetben Révay-Göncznétől. Az ő visszalépésük után Kehrling-Krencsey három szetben verték Dörner-Baumgartent. Dörner kitűnő formát mutatott.

A jubileumi díj döntőit hétfőn délután tartják meg Schréderné és Baumgarten Magda, illetve Kehrling és a Takács-Luppu mérkőzés győztese közt.

Eredmények:
Férfiegyes bajnokság. Döntő: Kehrling-Takács 6:4, 6:2, 6:3.

Férfi páros bajnokság. Elődöntő: Takács, Kirchmayer-Krepuska, Halter 6:1, 6:2, 6:3. Döntő: Kehrling, Pétery-Takács, Kirchmayer 8:6, 2:6, 6:0, 6:3.

Vegyes páros bajnokság.
Rémay, Gönczné-Jacobi, Déryné 6:2, 6:4. Elődöntők: Baumgarden, Dörner-Hegyessy, Schréderné 1:6, 6:4, 6:1. Kehrling, Krencsey-Révay, Gönczné w. o. Döntő: Kehrling, Krencsey-Dörner, Baumgarden 3:6, 6:4, 6:1.

Férfiegyes (jubileumi):
Luppu-Dörner 6:1, 6:2. Kirchmayer-Pétery 6:4, 6:2

Női egyes (jubileumi):
Baumgarten-Paksyné 6:1, 5:7, 6:2.